oltásellenes, vírusszkeptikus orvos

oltásellenes, vírusszkeptikus orvos

 

 

 

 

Goodwill Pharma idei egyik

díjazottjuk, dr. Tamasi József

 

 

 

 

A koronavírus-járvány egyik konteós alakjaként ismertséget szerző Tamasi József a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat közönségszavazásán kapta meg a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.


Szerdai közleményében elhatárolódott a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat osztó Goodwill Pharma idei egyik díjazottjuk, dr. Tamasi József nyilatkozataitól.

A Goodwill Pharma által létrehozott Egészségért Közhasznú Alapítvány Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjának egyik közönségdíjasa 2023-ban dr. Tamasi József lett,

aki a koronavírus-járvány alatt vírusszkeptikus és oltásellenes kijelentéseivel vált ismertté, emiatt kamarai eljárás is indult ellene.

 

A belgyógyász díjazására az érintett gyógyszeripari cég közleményben reagált.

 

Azt írták, az Egészségért Közhasznú Alapítvány a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj létrehozásával lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a páciensek köszönetüket fejezhessék ki orvosaiknak. Országosan hét közönségdíjat, valamint egy-egy életműdíjat és szakmai különdíjat adtak át idén.

 

„A Goodwill Pharma mint alapító kérésére az Egészségért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma megvizsgálta dr. Tamasi József nyilatkozatait, különösen a Coviddal kapcsolatban tett kijelentéseit.

 

A vizsgálat alapján mind az alapító Goodwill Pharma, mind az alapítvány elhatárolódik a dr. Tamasi nyilatkozataiban elhangzottaktól”

– olvasható a közleményben.

 

Hozzátették: „mindannyiunk háláját kiérdemlik az egészségügyi dolgozók, akik a járvány idején erőn felül küzdöttek a betegek gyógyulásáért, és mindent megtettek, hogy az egészség fenntartásában helyt álljanak.”

 

A közlemény kitér arra is, hogy az alapítványi szabályzat értelmében nem volt befolyásuk a közönségdíj odaítélésére, annak csak egy előfeltétele volt: a jelölni kívánt orvosnak Magyarországon aktívan praktizálnia kellett. Ez a feltétel dr. Tamasi Józsefnél teljesült.

„A többi díjazottól, a Covid-ellátásban helyt állt orvosoktól, valamint egészségügyi dolgozóktól, akiket érzelmeikben és értékrendjükben megsértett a helyzet, a felülvizsgálat által feltárt hiányosságért ezúton elnézést kérünk!

A jövőben az alapítványi szabályzatot újragondoljuk,

valamint az elérhető etikai normák szem előtt tartásával módosítjuk” – írják.

(Forrás: Telex)

error: Content is protected !!