gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk

gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk

Azt hogy ártalmas az egészségére, azt Ön jobban tudja, mint egy professzor, hiszen ezt hallja mindenkitől, ahogy szokás mondani, a csapból is ez folyik. Az hogy megrövidíti az életét még ez is rá van írva a dohányos dobozra. Tehát minden rosszat tud. Vagy még sem?
Én most teljesen másképpen mutatom be a dohányzás olyan következményeit, amit szintén nem igen láthatott, nem olvashatott ilyen formában. Ha eddig nem tudott fenti intelmek ellenére dönteni talán az alábbiak jobb belátásra késztetik. Senki a legjobb barátaim egyike sem mondta, hogy szokjak le.
De miért is mondták volna? Hiszen Nekik ugyanaz volt a problémájuk, mint Nekem.

HA ALÁBBIAKAT FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA ÖN ÖNZŐ

gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk, de Ön most leszokhat és megváltoztatja az élete minőségét

gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk, de Ön most leszokhat és megváltoztatja az élete minőségét

A szülei belül sírnak, de már nem szólnak szülei sokszor mondták éveken keresztül, hogy szokjon le a cigiről, de mivel időközbe „felnőtt” lett, belátták, hogy mind hiába. Ön már felnőtt, azt „tehet, amit akar”. Ma már nem szólnak, de amikor dohányozni látják, nagyon tehetetlennek érzik magukat. Látni, hogy gyermekük mennyire megrövidíti minden egyes nappal az életét, minden szülőnek borzalom. De elfogadják a döntését, de nem azért mert tetszik, mert…

…bővebben a csatlakozottaknak, akik valóban leakarnak szokni.
Ezen szinte mindenki
könnyezett:  dohányzás leszokás gyakorlatban>>>

A gyerekei is tudják, hogy mi vár rájuk

gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk, de Ön most leszokhat és megváltoztatja az élete minőségét

gyerekei sírnak tudjak mi lesz a sorsuk, de Ön most leszokhat és megváltoztatja az élete minőségét

Ha Önnek gyermekei vannak, – ha még nincs előbb-utóbb lesznek – akkor ez is Önnek szól.

Ha azt gondolja a gyerekek fülébe nem jutott el annak híre, aki dohányzik rövidebb lesz az élete, akkor nagyon téved. A gyerekek, mindig többet tudnak, mint amit a szülők feltételeznek róluk. Sokkal okosabbak, mint a szülők gondolják. A gyereke tehát pontosan tudja, hogy hamarabb fog meghalni, mint a többi gyerekek szülei.
De már elég az a félelem, amikor látják, hogy a SZÜLEINÉL, megkezdődtek azok a jelek, amik a vég felé vezetnek a félelem marka szorítja őket is. Gyermekeit Ön semmibe veszi?? Ne jöjjön azzal értük él! Értük dolgozik! ..stb.
De gyermekei NEM KÉRTÉK, HOGY ÉRTÜK HALJON!
Ön biztosan felnőtt, aki nem veszi figyelembe a JÓZAN, FELRÁZÓ intelmeket sem???
/Ez tudom, hogy nem tetszik, de Ön tudja, hogy igazam van./

NE MAGYARÁZZA MEG!

…bővebben a csatlakozottaknak, akik a biztos megoldásban még hisznek a dohányzás leszokás felé itt a kiút.

CSATLAKOZZON! Mivel szó szoros értelemben esetünkben semmit nem veszít, csak egy rettenetes szokást!  Dohányzás leszokás elvonási tünet nélkül BIZTOSAN>>>

error: Content is protected !!