Egyetlen uniós ország sem tisztakezű, csalás korrupció egész földrészen Laura Köcesi

Egyetlen uniós ország sem tisztakezű, csalás korrupció egész földrészen Laura Kövesi

Az új Európai Ügyészség vezetője azt tapasztalja, hogy egyetlen uniós ország sem tisztakezű, mindenütt vannak visszaélések a közösség pénzének felhasználása körül. Azaz –

a csalás és korrupció nem kizárólagosan keleti jelenség,
sőt nagyjából azonos szinten van jelen az egész földrészen.

Codruta-Kövesi hangsúlyozta, hogy ő jogász, ezért más szemmel néz a magyar és a lengyel jogállam lebontására, mint a nagy többség. Azt tapasztalja, hogy egy csomó helyen támadják az igazságszolgáltatást. Az ő ügynökségének az a feladata, hogy segítse a jogállam védelmét.
Ahol ez sikerül, ott egyben nő az emberek bizalma az európai terv iránt. Kitért arra, hogy Magyarország ugyan nem csatlakozott az EPPO-hoz, de ettől még az uniós ügyészség együttműködik vele, csak más csatornákon keresztül. Jelenleg súlyos veszélynek tartja, hogy a járvány miatt nagyon sok pénz folyik az egészségügybe, ez pedig felveti a nagystílű visszaélések lehetőségét.
A kormányok lemondanak a közbeszerzésekről, gyengül az ellenőrzés, nemigen átláthatóak a folyamatok. Szlovéniával változatlanul az a baja, hogy az belülről szabotálja az intézmény működését, mert még mindig nem nevezte ki a nemzeti megbízottakat.
Ugyanakkor a saját hazai, romániai tapasztalatai alapján a szakértő azt mondja, hogy náluk olyan a korrupció elleni küzdelem, mint a szélmalomharc. Egyeseket börtönbe lehet ugyan küldeni, de sokkal mélyebbre kell hatolni, mert a gyökerek igen erősek. Ez a fajta mentalitás a kommunista diktatúra öröksége.

NZZ

error: Content is protected !!