“Ellehetetlenítelek, hogyha nem fogod be a szádat”

“Ellehetetlenítelek, hogyha nem fogod be a szádat”

Egy tanár

hatalmi pozíciója

 

 

 

Hogy történhet meg, hogy évtizedeken keresztül élhet vissza egy tanár a hatalmi pozíciójával, és nyomoríthatja meg diákok tucatjait lelkileg és fizikailag?

A szakma és a körülötte lévő intézményrendszer pedig az áldozatok egész sorának vallomásai ellenére is elismert szakemberként tekint rá és védelmezi a végsőkig? A Thália Tanoda körüli botrány idén áprilisban robbant ki a nyilvánosságban a Hvg360 feltáró cikke után, amelyben 25 volt diák számolt be az őket ért lelki, testi, szóbeli és szexuális abúzusról, amit egykori oktatójuk, Gyöngyösi Tamás rendező, kaszkadőr, volt testnevelő tanár követett el ellenük.

Gyöngyösi több intézményben is tanított korábban, többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Gór Nagy Mária Színitanodában és a Pesti Magyar Színiakadémián is. Idén januárban a Thália Tanoda egyik diákja, Hunyadi Emőke fordult a Tanoda vezetőjéhez, hogy ha nem orvosolják a tanár bántalmazó viselkedésével kapcsolatos problémákat, a rendőrséghez fordul.

Segítségkérése nemhogy süket fülekre talált, de Gyöngyösi be is perelte őt becsületsértésért.

A bíróság e hét hétfőn hirdetett volna ítéletet, a felperes azonban nem jelent meg a tárgyaláson. Eddig 38 áldozat nyilatkozott a nyilvánosságban, de további érintettekről is tudnak interjúalanyaink. Öten mesélnek az érzelmi és fizikai kontroll borzongató formáiról, amelyeket a tanár alkalmazott a diákokon.

Mindez azonban nemcsak a Thália Tanoda ügye, hanem a színházi, művészeti szakmák és az egész társadalmunk problémáiról szól: generációk számára normalizálódott Magyarországon a fenyegető kontroll, mint elfogadott oktatási módszer és az intézményi szintű áldozathibáztatás. Bátor interjúalanyaink azért vállalták a médiában való megszólalással járó kockázatot, hogy ez megváltozzon végre.

Női erotikus szexi selyem fehérneműk 3. 18+ éven felülieknek

Bántalmazással, szexuális erőszakkal és zaklatással kapcsolatban az alábbi segítő szervezetekhez érdemes információért és segítségért fordulni:

NANE Egyesület info@nane.hu www.nane.hu

 

 

error: Content is protected !!