EP már nem Orbánra dühös, hanem az EU bizottság elnökére

EP már nem Orbánra dühös, hanem az EU bizottság elnökére

Süddeutsche Zeitung
Vége az Európai Parlament türelmének von der Leyennel szemben, mert a jogállamiság förtelmes több tagországban is – a Bizottság mégsem veti be a jogállami mechanizmust.

Pedig az USA kemény szankciókat hozott korrupt bolgár politikusok ellen, az Európai Bíróság törvénytelennek nevezte a lengyel Alkotmánybíróság több tagjának kinevezését, továbbá Brüsszel arra szólította fel Magyarországot még az év elején, hogy alaposan reformálja meg a közbeszerzési szabályokat, mert azok rendszerszintű hibákat tartalmaznak. Ezért számítani lehet visszaélésekre a koronaalap felhasználása során.

Egy német szociáldemokrata kiemelte, hogy az EP részéről eddig tartott a tolerancia.
Giegold, a német zöldek vezetője arról beszélt, hogy egyes kormányok azért építhetik le folyamatosan a jogállamot, mert a többiek éveken át csak nézték a fejleményeket. A politikus azt követeli, hogy ne legyen ennyire gyáva az európai jogközösség, ugyanakkor más tagok, így főleg Németország, fejtsenek ki nagyobb nyomást.

Csak éppen vita van a frakciók között a hogyan továbbról. A Néppárt úgy látja, hogy ha a Bizottság napokon belül közzéteszi a mechanizmus alkalmazásának irányelveit, akkor nem kell beperelni a testületet az EUB-nál. Az EPP nélkül meg bizonytalan, hogy összejön-e a többség a Brüsszel elleni panasz benyújtásához. Barley szerint viszont semmi szükség további irányelvekre, nem hivatalos levelekre.

A Bizottságnak határozottan fel kell lépnie az érintett kormányok ellen, mivel azok semmibe veszik a játékszabályokat. Moritz Körner, a német szabaddemokratáktól elterelő hadműveletnek, halogató taktikának nevezte, amit von der Leyenék csinálnak. De el kell dönteniük, hogy a többség oldalán állnak-e vagy metán inkább Orbán Viktorhoz, valamint a lengyel vezetéshez húznak – emelte ki.  

Az erősen unióellenes jobboldali lap úgy látja az EP tegnapi döntését, hogy az EU saját magát fenyegeti feljelentéssel, amiért túlságosan is enyhekezűen bánik több tagország autokrata erősemberével. Az összeállítás, amelyet Orbán Viktor fényképe illusztrál, úgy értékeli, hogy a Parlament Magyarország és Lengyelország mielőbbi elmarasztalását szeretné elérni. Idáig mindössze kétszer fordult elő, hogy Strasbourg az Európai Bíróság elé citálta a Bizottságot.

A holland liberális tag kifejtette a vitában, hogy nincs több idő, Brüsszelnek haladéktalanul be kell indítania a jogállami mechanizmust, vagy különben az EUB előtt köt ki az ügy. A német zöld Terry Reintke ezt azzal toldotta meg, hogy a Bizottság nem nézheti ölbe tett kézzel, amint szélsőjobbos populista kormányok szétszaggatják a jogállamot Európában.

Budapestet és Varsót heves bírálatok érik a melegek jogai, a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása miatt. Ezen felül az OLAF azzal vádolta meg Orbán vejét, hogy az 40 millió eurós uniós támogatást nyúlt le. A miniszterelnök kiléptette a Fideszt az Európai Néppártból, még mielőtt az kitette volna a párt szűrét a demokratikus elvek be nem tartása miatt.
Az EU-nak van ppen elég baja a lengyel igazságszolgáltatásra gyakorolt kormányzati nyomás miatt. Egy varsói szóvivő ezzel együtt azt mondta, hogy a testület remélhetőleg a lengyel jognak adja az elsőbbséget.

Ha így lesz, akkor az csak tovább ront Brüsszel és Lengyelország viszonyán, hiszen az unióban már széleskörű a vélemény, hogy a PiS lerombolja a demokratikus értékeket. A lengyel ellenzék pedig attól tart, hogy az alkotmánybírósági döntés nyomás az ország rákényszerülhet a tagság felmondására.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a demokráciáról zajló vita létkérdést jelent az unió számára. Azzal párhuzamosan, hogy egyre erősebb a versengés Moszkvával és Pekinggel.
A lengyel ellenzék nagyon aggódik, nehogy az ország a britek sorsára jusson. Hiszen a toryknál senki sem akart kilépni, aztán mégis mi lett a vége. És ugyanez megismétlődhet Lengyelországgal is.

error: Content is protected !!