Orbánnak címzett szatírát tett közzé bécsi főszerkesztő

Orbánnak címzett szatírát tett közzé bécsi főszerkesztő

A sok borzalmas közügy mellet üdítő lesz, ezt a képzelt riportot elolvasni.
Orbánnak címzett szatírát tett közzé a Profil főszerkesztője


Profil A riport azért készült mert a folyóirat a jelek szerint még mindig nem tudta megemészteni, hogy a Fidesz az MTVA-val összejátszva igyekezett lejáratni a lap egyik munkatársát, aki pedig csak arról akart felvilágosítást kapni, miként próbál a magyar párt új, jobbos-szélsőjobboldali koalíciót létrehozni Strasbourgban.

Egy képzelt riportról van szó, amelyben Rainer Nikowitz, a főszerkesztő a Karmelita Kolostorban, bűneit töredelmesen megbánva járul a Nagy Ember színe elé.

Az interjú legelején mindjárt tisztázni is szeretné, mi volna a házigazda számára a legméltóbb megszólítás.
Nos, a válasz az, hogy „Führerem”, hozzátéve, hogy egy osztráknak ezt igazán illene tudnia.
Ám azonnal kétségbe vonja, hogy a vendég valóban újságíró volna, mert a magyar köztévé munkatársai azok, – akik valóban a sajtót képviselik.
Ennek megfelelően mindannyian az ő fenekében laknak, életvitelszerűen. Csak akkor bújnak ki onnan, amikor nyilvánosan árulják magukat.

Arra az óvatos megjegyzésre, hogy odabent meglehetősen sötét lehet, a válasz az, hogy ez álhír, mert Magyarországon Orbán az igazság és a fény. Kívül-belül.

Ezek után a beszélgetés arra terelődik: milyen amatőr az a megoldás, hogy egy interjú során a média kérdez, a politika pedig válaszol. Magyarországon ez már nem így van, mert – mondja Orbán – amikor ő megszólal az MTVÁ-nál, akkor a kérdéseket is ő állítja össze.
Arra a közbevetésre, hogy a Fidesz kizárása ellen voksolt az EPP frakciójában az osztrák konzervatívok összes képviselője, leszámítva Karast, az Európai Parlament alelnökét, a vendéglátó úgy reagált, hogy már hallott az illetőről.
Az egy komcsi. Innentől kezdve a két ember között a szereposztás az, hogy a kérdéseket is Orbán teszi fel magának, Nikowitz pedig buzgón helyesel.

Bár azért jelzi, hogy a leendő frakció ügyében nagyon érdekelné, miként lehet a nacionalizmust nemzetközivé tenni.
Netán kell hozzá némi ellenségkép?
Az is szükséges, feleli erre Orbán, de leginkább arra kell odafigyelni, ki rendezi Brüsszelben a legjobb melegpartit a szigorú lezárás idején. Majd hozzáteszi, hogy Szájert a liberálterroristák összpontosított kampányának részeként hurcolták meg, a célpont pedig egy virtigli kereszténydemokrata párt volt.

A miniszterelnök ezek után rátér arra, hogy Magyarország miért marad még mindig bent ebben az ótvar EU-ban?

Hát, csakis azért, mert Orbán elég nagyszívű ahhoz, hogy felvegye a pénzt ettől a bagázstól, pedig egyébként nagy ívben tesz mindenre, amit Brüsszel forszíroz.

Nikowitz itt már odáig jut alélt gyönyörűségében, hogy kijelenti: a politikus túlságosan is jóságos, Európa egyszerűen nem érdemel meg egy ilyen embert.

A kurta felelet annyi, hogy ezt nyugodtan lehet terjeszteni. Majd a társalgás azzal zárul, hogy ha a vendégnek netán szüksége volna egy új állandó lakhelyre… Nikowitz érti a célzást, és a biztonság kedvéért csak annyit kérdez: a Vaseline-t hogy mondják magyarul?



Fenti cikkre órák múlva máris érkezett a CÖF egyik embere is beszállt a NER
és az osztrák média (Profil) közti meccsbe.

Ifj. Lomnici Zoltán a Profil legutóbbi dobása kapcsán történelemhamisítást emlegetett, de a jelek szerint a fagyi visszanyalt.
Nem csitulnak az indulatok a Profil nevű osztrák újság és a magyar kormánymédia között. Most éppen amiatt akadtak ki a hatalom emberei, hogy az állami média által megtámadott lap egy szatirikus “interjút” jelentetett meg Orbán Viktorral. A fiktív beszélgetésben a miniszterelnök többek között azt mondja, hogy “szólítson Führernek”. 

Nem is kellett több a Békemeneteken rendszerint az első sorban menetelő Ifj. Lomnici Zoltánnak, azonnal lecsapott az írásra.
“A Profil című osztrák lap fejezze be a magyar kormány és a magyar közszolgálati média vegzálását és kérjen bocsánatot! Az osztrákok 99 százaléka népszavazás keretében Hitler mellett tette le a voksát 1938-ban. Ezért a Profil című osztrák lapot önmérsékletre szólítom fel, ha bármely legitim kormány vezetőjét a Führerrel próbálják azonosítani.”
Azonban a bejegyzést és a Tényleg történelemtudományi szakoldal cikkét szemléző Telex szerint a
CÖF embere vagy nincs tisztában a történelemmel, vagy szándékosan ferdít.
Az Anschlussról szóló népszavazást ugyanis pont amiatt nem tartották meg, mert Hitler tudta, az osztrák kormányfő így akarja a német megszállást elutasítani. A valóságban a népszavazást már a náci uralom alatt tartották meg, de ez semmilyen szinten sem tekinthető szabadnak.
A Telex arra is felhívta a figyelmet, hogy Lomnici szándékosan félreértelmezte a Profil paródiacikkét, hiszen abban nem Orbánt hitlerezték le, hanem éppen abból csináltak viccet, hogy maga Orbán beszél úgy az osztrákokról, mint Hitler híveiről. Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy a kormánysajtó és a Profil között azért zajlik heves-adok kapok, mert az állami média egyik anyagában lejáratták a lap egyik munkatársát, aki kérdéseket tett fel a budapesti Orbán-Salvini-Morawieczki találkozó után a Fidesznek. A történtek később diplomáciai szintre emelkedtek.
Népszava
error: Content is protected !!