A gazdagok nem teremtenek semmit,

így igazságtalan adó előnyökhöz jutnak!

gazdagok nem teremtenek munkahelyet, iagzsagtalan vilag, gazdagok nem teremtenek munkahelyet, kapitalista gazdaság, munkanélküliség

gazdagok nem teremtenek munkahelyet, igazságtalan világ, gazdagok nem teremtenek munkahelyet, kapitalista gazdaság, munkanélküliség Nick-Hanauer,

Állíthatom bizonyossággal hogy:

a gazdagok nem teremtenek munkahelyeket.

Sem a vállalkozások legyenek kicsik, vagy nagyok szintén nem teremtenek munkahelyeket. A munkahelyek az élet körforgása, annak következményei, mintegy visszajelzés körforgás. Ez egy körkörös körforgás az ügyfelek és a cégek között. Kizárólag a fogyasztók tudják mozgásba hozni ezt a virtuális körforgást, ami a kereslet emelkedése és a munkahely teremtéshez ez vezet. Ilyen értelemben egy közönséges fogyasztó inkább mondható munkahelyteremtőnek, mint egy magamfajta kapitalista. Egy üzletembernek azt mondani magáról hogy ő munkahelyteremtő, olyan mintha egy Mókus azt mondaná hogy ő teremtette az evolúciót. Pontosan fordítva van, aki vezetett céget életében tudja, hogy

egy kapitalista, csak a legvégső esetben vesz fel több alkalmazottat.

Ilyet csakis kizárólag, akkor teszünk, ha a növekvő kereslet a fogyasztók részéről megköveteli. Ilyen értelemben a munkahelyteremtőnek nevezi magát, nem csak pontatlan ha nem hamis. Ezért vannak a jelenlegi szabályok törvények fejtetőre állítva, amikor a legnagyobb adómentesség és a legalacsonyabb adókulcs a gazdagok javát szolgálja a munkahelyteremtés ürügyén,

egyetlen dolog történik: a gazdagok még gazdagabbak lesznek.

1980 óta az amerikai felső 1% jövedelme több mint megháromszorozódott, miközben az adókulcs ötven százalékkal csökkent.

gazdagok nem teremtenek munkahelyet, iagzsagtalan vilag, gazdagok nem teremtenek munkahelyet, kapitalista gazdaság, munkanélküliség

gazdagok nem teremtenek munkahelyet, iagzsagtalan vilag, gazdagok nem teremtenek munkahelyet, kapitalista gazdaság, munkanélküliség Nick-Hanauer


Ha igaz lenne hogy a gazdagok alacsonyabb adója és a nagyobb jövedelme munkahelyteremtést eredményezne akkor ma úsznánk a munkahelyekben.

Ezzel szemben a munkahely nélküliség és alacsonyabb foglalkoztatottság rekordmagasságba jár.

Egy másik ok, amiért ez a teória súlyosan téves, mert soha nem lehet elég számú gazdag ember ahhoz, hogy a gazdaságot működésbe tartsa. A hozzám hasonló emberek több száz, vagy ezerszer annyit keresnek mint egy átlag polgár,  de nem vásárolok százszor, vagy ezerszer annyi dolgot, mint egy hétköznapi ember. A családom három autóval rendelkezik, nem 3 ezerrel, évente egy két nadrágot és inget veszek magamnak, mint a legtöbb amerikai férfi, néha elmegyünk a barátainkkal étterembe. Semmiből nem tudok annyit venni, hogy az pótolja azt a hiányt, hogy több millió amerikai egyáltalán nem tud autót venni, vagy új ruhát venni, vagy étterembe ebédelni.


Nem tudom pótolni a középosztály nehéz helyzete miatt kieső fogyasztás csökkenését, egyre többen vannak, akik alig tudnak megélni a növekvő árak és a stagnáló, vagy csökkenő fizetések miatt. Hadd mondjak egy elképesztő tényt: Egy átlagos amerikai család ma is annyira áll jövedelemhez, mint 1970-ben.Évente 45000 dollárral többet kellene hogy keressenek. Képzeljük milyen helyzetben lenne a gazdaság, ha ez igaz lenne. A hozzám hasonló emberek jelentős előnyökhöz jutottak, mert munkahely teremtőként tekintenek rájuk, akik a gazdasági univerzum középpontjában állnak. A nyelvezet és hasonlatok, amiket a jelenlegi gazdasági és társadalmi felállás védelmében használunk sokat elárul.
Nem kell nagyot ugrani a
                     munkahelyteremtő típustól a “teremtő” címig.


Nem véletlenül fogalmaznak így, amikor egy hozzám hasonló ember munkahelyteremtőnek nevezi magát, nemcsak a gazdaság működését minősítik, hanem státuszt és előnyöket is követelünk magunknak. Ha már a különleges kiváltságoknál tartunk meg kell említeni, hogy a hatalmas különbség a kapitalisták által a nyereség, osztalék, stb. után fizetett 15% os adó, és az átlagemberek által a munkájuk után fizetett 35% között,  nehezen indokolható egy csipetnyi önistenítés nélkül.

   30 éve működnek fordítva a dolgok.

A hozzám hasonló emberek nem teremtenek munkahelyeket, a munkahelyek az ügyfelek és a vállalkozások közötti ökorendszer visszajelzési körforgás eredményei. Amikor a középosztálynak jól megy a sora, akkor a vállalkozások növekedésnek indulnak. És akkor új alkalmazottakat vesznek, amiből a  tulajdonosok nyeresége származik. Ezért a gazdagok megadóztatása mindenkinek a javára váló projektek finanszírozására csodálatos alku. A középosztály és a gazdagok számára egyaránt tehát hölgyeim és uraim a következő elvet hirdetem:

egy kapitalista gazdaságban az igazi munkahelyteremtő

a középosztálybeli fogyasztók.

A gazdagok megadóztatása a középosztály növekedését és felvirágoztatása segítő befektetések finanszírozására a legokosabb lépés amit tehetünk a középosztály a szegények és a gazdagok érdekében egyaránt.

Videó előadása magyar fordítással.

 Ennek a videónak a konkrét leirata olvasható fentebb. Lehet videót nézve is olvasni, vagy még külön újra olvasni, ahogy tetszik. A videót szerintem mindenképpen érdemes megnézni!

Nick Hanauer szerző, előadó. A leírás a videó szinte pontos leirata.

frissítés 2019. 01.-es cikk

error: Content is protected !!