Gulyás Gergely annyira jó a budapestiekhez, hogy meg kell a szívnek szakadni

Gulyás Gergely annyira jó a budapestiekhez, hogy meg kell a szívnek szakadni

Látszólag új, a korábbiaknál békülékenyebb húrokat penget a kancelláriaminiszter és a jó rendőr szerepét játssza egy szomorújátékban. Gulyás Gergely a Mandinernek nyilatkozva, ugyanis arról beszélt, hogy „mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére jót tenni. Ezért támogatjuk, hogy ha a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson dönthessenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet.”

Gulyás szerint „a Fudan Egyetem ügye közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik. Tervek sem állnak rendelkezésre. Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni.”

Tehát – legalábbis Gulyás állítása szerint – szó sincs arról, amit eddig tudtunk, és amit korábban senki sem cáfolt. Vagyis, hogy a Fudan Egyetem kampuszának építése a Diákváros területén, azaz, annak a kárára történik, ráadásul 500 milliárdos kínai hitelből, kínai cégek építik, ők szállítják hozzá az anyagokat és az ideológiát.

Eddig mindenki így tudta, ezért volt a felháborodás. És erről tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Pontosabban nem tárgyalt velük, hanem mintegy ultimátumszerűen tájékoztatta őket a kormány terveiről. Még egy „ékszerdobozt” is felajánlott nekik a területért cserébe, mely „ékszerdoboz” aztán a későbbiekben nem került elő.

Nem úgy, mint az a fenyegetés, ami szintén Palkovics részéről hangzott el, és amely úgy hangzott, ha másként nem megy, akkor a kormány erőből oldja meg a kérdést, mégpedig úgy, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítja a fejlesztést. S miután másként nem ment, Palkovics beváltotta a fenyegetést, a Fudan Egyetem kampuszának építése kiemelt beruházás lett. Egy olyan projektről beszélünk, ami Gulyás mostani megfogalmazása szerint

„közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik és tervek sem állnak rendelkezésre.

Ha tényleg így van, és nem zárható ki, hogy az Orbán-kormány valamelyik minisztere (jelen esetben Gulyás) időnként igazat mond, akkor fel kell tenni a kérdést: mire volt jó ez az egész hercehurca? Ha még valóban nincsenek tervek, nincsenek meg a pénzügyi feltételek, a költségvetés és a finanszírozás kérdése sem eldöntött, akkor miért nem lehetett ezt már korábban megmondani? Miért kellett várni hónapokat, hagyni forrni az indulatokat?

Nem ismerjük a válaszokat, de azt kell gondolnunk, hogy itt valaki hazudik. Ha nem igaz, amit eddig tudtunk, vagyis, hogy a Fudan 500 milliárd forintos kínai hitelből épül fel a Diákvárosnak szánt területen, kínai anyagokból és munkaerővel, és nekünk magyaroknak csak az adósság jut és a szégyen, akkor Palkovics miniszter nem mondott igazat. Magyarul hazudott. Persze, az sem kizárt, hogy ő sem ismerte az igazság minden részletét, és a saját kormánya őt is megvezette. Ebben az esetben az ő helyében most nagyon mérgesek lennénk, amiért a nagy nyilvánosság előtt hülyét csináltak belőlünk.

És persze van egy olyan opció is, hogy Gulyás mostani mondatai nem felelnek meg a valóságnak. Vagyis, minden úgy van, ahogyan eddig tudtuk, csak a kormány megijedt a váratlanul erős tiltakozástól. Nem hitték volna ugyanis, hogy a budapestiek – és mások is az országban – ennyire átlátnak a szitán, és nem olyan könnyű átvágni őket, mint ahogyan azt Orbán Viktor és társai gondolták.

Valaki tehát hazudik. Vagy Gulyás, vagy Palkovics, de lehet, hogy egy mindkettőjük fölött álló, Orbán nevű illető.

 

error: Content is protected !!