„Ha diktatúra lenne, nem állhatnál itt, te barom” – mondta Nagy Feró a kötcsei tüntetőknek

Ha diktatúra lenne, nem állhatnál itt, te barom” – mondta Nagy Feró a kötcsei tüntetőknek

 

 

A 31. Polgári Piknikre érkeztek kormánypárti politikusok és a Fideszhez közeli közéleti személyiségek.

Folyamatosan érkeztek a résztvevők szombaton délelőtt a 31. Polgári Piknikre Kötcsére. Köztük voltak a kormánypárti politikusok és a Fideszhez közel álló közéleti személyiségek is, akiket tüntetők fogadtak a Somogy megyei településen.

 

Ott van Kötcsén Nagy Feró is, aki a tudósítás szerint odaszúrt egyet a tüntetőknek is, akik egy „Magyarország diktatúra” feliratú molinót tartottak a magasba.

 

„Ha diktatúra lenne, nem állhatnál itt, te barom” – mondta a Kossuth-díjas zenész a tiltakozóknak.

A Blikk beszámolója szerint Szánthó Miklós, a kormánypárti médiaholding, a KESMA vezére fürgén sietett a találkozóra, ahogy Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is gyorsan besétált a kapun a nagy érdeklődés ellenére. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pedig egy óra körül érkezett – ezúttal úgy tűnik, nem a kormányfővel közösen.

Itt jelent meg először a nyilvánosság előtt a lemondása óta Süli János, paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is.

 

 

error: Content is protected !!