HA MEG AKARJUK MENTENI AZ EGÉSZSÉGÜGYET, KORMÁNYT KELL VÁLTANUNK!

HA MEG AKARJUK MENTENI AZ EGÉSZSÉGÜGYET, KORMÁNYT KELL VÁLTANUNK!

Nemcsak a kormány felelőtlen intézkedései miatt halt meg 40 ezer ember a járvány következtében, hanem azért is, mert Orbánék lezüllesztették az egészségügyet. Fontosabb volt a stadion- és kisvasút építés, mint az egészségügy fejlesztése. Ennek aztán az lett a következménye, hogy egyes műtétekre hónapokat, akár éveket kell várni, a dolgozók pedig túlórától fáradtan próbálnak teljesíteni, miközben anyagilag nincsenek megbecsülve.
Az általános helyzet pedig az, hogy aki megteheti, inkább a magánegészségügyet választja, aki pedig nem tehetős, az egyszerűen nem kapja meg azt az ellátást, amelyért egyébként TB-t fizet és járna neki.
A kormányváltás után visszaállítjuk az önálló egészségügyi minisztériumot. Visszavonjuk az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszonyát, és fizetésemelést adunk nekik, hogy megakadályozzuk a további elvándorlást.
Bővítjük a diagnosztikai eszközök kapacitását, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a daganatos betegek kezelése. Csökkentjük a várólistákat, mindenki számára elérhető egészségügyet kínálunk, mert a betegellátás nem kiváltság, az minden magyar ember alapjoga.
error: Content is protected !!