Szívszorító levelet kaptam egy honfitársunktól, aki évek óta reménytelen anyagi helyzetben van! - Hadházy Ákos

Szívszorító levelet kaptam egy honfitársunktól, aki évek óta reménytelen anyagi helyzetben van! Hadházy Ákos

Szívszorító levelet kaptam egy honfitársunktól, aki évek óta reménytelen anyagi helyzetben van.

Ajánlom, hogy olvassák el és idézzék fel minden alkalommal, amikor a kormánypropaganda mindenféle álproblémákat vet fel. Az ellenzéki kollégáknak pedig, akik a programalkotással foglalatoskodnak, szívből ajánlom, hogy tartsák szem előtt Éva és a hozzá hasonló emberek sorsát!

 

„Tisztelt Képviselő Úr!

Azért fordulok Önhöz, mert 63 évesen olyan élethelyzetbe kerültem, hogy a megélhetésem egyáltalán nincs biztosítva. 2013-ban önhibámon kívül váltam munkanélkülivé. Előtte több évtizeden keresztül dolgoztam egy egri kulturális intézményben, vagyis nem vagyok alulképzett. A Munkaügyi Központtal azt követően, és még mai is, folyamatosan tartom a kapcsolatot, de sajnos életkorom és végzettségem miatt nem tudnak munkát ajánlani.

A 2017-2018. években két turnusban voltam közfoglalkoztatott. Olyan területeken kellett dolgoznom, ami nem a végzettségemnek megfelelő, de mégis elvállaltam a közmunkát, 54 ezer Ft-ért is. A számlák kifizetése után mindössze 2-3 ezer Ft maradt havonta a megélhetésre, miközben az élethelyzetem továbbra sem javult. Sőt, a járványhelyzet még inkább bekeményített a magamfajta idős munkanélkülinek, és a közmunkaprogram is leépítésre került. Már 2019-ben sem alkalmaztak közfoglalkoztatottként. Azzal hárítottak, hogy nemcsak hogy idős, de túlképzett is vagyok. Nyugdíj előtti segélyre sem tudtam elmenni jogosultság hiányában, mivel ahhoz az igénybevétel előtt 480 napot kellett volna dolgoznom, de én viszont ahhoz, csak 210 nap szolgálati idővel rendelkeztem. A szükséges időt már sehol nem volt lehetőségem megszerezni.

 

Jelenleg az aktív korúak ellátását kapom, mely csupán 22800 Ft/hó összeget jelent. Ezt minden évben újra kell igényelni. Nyugdíjba viszont, csak 2023. december 1-jén tudnék elmenni, mivel akkor lennék 65 éves. A nők 40 éves jogviszonyával sincs lehetőségem nyugdíjba vonulni, az ahhoz szükséges szolgálati idő hiányában.

Szívszorító levelet kaptam egy honfitársunktól, aki évek óta reménytelen anyagi helyzetben van! Hadházy Ákos

Szívszorító levelet kaptam egy honfitársunktól, aki évek óta reménytelen anyagi helyzetben van! Hadházy Ákos

Az elhelyezkedés 63 éves korban már egyszerűen képtelenség. A kormány az elmúlt években egyetlen tollvonással megszüntette az 55 év feletti munkavállalóknak nyújtott járulékkedvezményt, ami esetleg ösztönözte volna a munkaadókat az ilyen életkorúak foglalkoztatására. A kormány az idős munkavállalóknak nem, csak a 25 év alatti fiataloknak ad adó- és járulékkedvezményt. Az általam vázolt témát eddig egyik párt sem tartotta fontosnak a választási kampányában. Ezért javaslom önnek, mint jelenlegi és leendő képviselőnek, hogy ezt problémát vegyék fel a választási programjukba! Nagyon sokan váltak munkanélkülivé a járvány miatt, és ezen emberek döntő többsége 55-65 év közötti, akik már nem tudnak elhelyezkedni. Ha megvan a szolgálati idejük az öregségi nyugdíjhoz, miért ne mehetnének nyugdíjba akár 60 évesen! Egyébként hogyan lehetne átvészelni azt az időszakot, amíg elérem/elérjük a nyugdíjkorhatárt? Én ezzel a megoldatlannak látszó problémával 2013 óta küzdök, és még 2,5 év van hátra a nyugdíjazásomig. Kérem Önt/önöket, hogy álljanak ki a választási programjukban ennek a korosztálynak az ügye mellett!

Mi van akkor, ha közüzemi számláimat nem tudom fizetni, akkor kiraknak a lakásomból, vagy jelzáloggal terhelik meg? Ez egyszerűen tűrhetetlen állapot. Magyarország olyan részén lakom, ahol közel 9 hónapot kell fűteni, és gyakran mutatnak a hőmérők mínusz 20-25 fokot. Az ember azért mégsem fagyhat meg. Gázszámlát fizetni viszont 22800 Ft-ból képtelenség. Tudomásom szerint Európa más országaiban a kormányok segítik a szociálisan rászoruló embereket. Nálunk sajnos ez nem működik.

Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a munkához, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz, illetve a szociális biztonsághoz. Az én alapvető jogaim sérülnek, mivel se a munka, se a lakhatás, és a szociális biztonság sem fedezhető a 22.800 Ft/hó szociális segélyből.

 

Egyedül élek, Nincsenek gyerekeim, akik anyagilag támogathatnának, amíg nyugdíjba nem tudnék vonulni. Már nem élnek a szüleim és nincsenek rokonaim sem. Enni viszont kell, a számlákat fizetni kell, de ezeket az alapvető kiadásokat a 22.800 Ft segélyből képtelenség fedezni. Sajnos, nekem már évek óta nincs jogom semmihez, mert a kormányunk nem támogatja az olyan, önhibájukon kívül bajba jutott személyeket, mint én. Több évtizeden keresztül fizettem rendesen a járulékaimat, most pedig önhibámon kívül számkivetett lettem.

Kérem Önöket, hogy segítsenek nekem a megoldás keresésében, illetve hívják fel a kormány figyelmét arra, hogy azokat az idős, nyugdíj előtt állókat, mint én, ne hagyják ott az út szélén! Ha a kormány nem tud számomra munkát biztosítani, akkor ne hagyjon éhen halni 63 évesen, nyugdíj előtt, kiszolgáltatottként!

Köszönöm a megtisztelő figyelmét! Üdvözlettel, Horváth Éva”

Kánaánt ígért a nyugdíjasoknak Orbán, szegénységbe lökte őket

Kánaánt ígért a nyugdíjasoknak Orbán, szegénységbe lökte őket

error: Content is protected !!