
Elég volt, harmadik Covid oltást itt és most! – követeli karácsony
A kormány már meghozta az erről szóló döntést, péntek reggel a miniszterelnök ismerteti az állami rádióban.
“A Semmelweis egyetemi, a fővárosi és más vizsgálatok eredménye is egy irányba mutat: a 60 év fölötti, Sinopharmmal oltott idős polgárok érdemi részénél nem mutatható ki megfelelő számban a tüskefehérje elleni antitest”
– írja csütörtök délutáni bejegyzésében a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint most üt vissza, hogy a kormány tudományos bizonyítékok nélkül engedélyezte a vakcina alkalmazását a hatvan év felettiek esetében. Felidézte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia immunológus főtitkár-helyettese szerdán azt nyilatkozta,
ingyenesen kell a Sinopharmmal oltott hatvan év fölöttieket tesztelni
tüskefehérje elleni antitest jelenlétére.
“Elég volt abból, hogy az idősek védelménél a kormánynak fontosabb a kínai érdekek kiszolgálása és az olcsó politikai propaganda. Elég volt a kormány tétlenségéből és bizonytalankodásából. Ingyenes tesztelést és harmadik oltást itt és most!”