
Három választás és megannyi bukás után végre kormány alakult Bulgáriában! Cél ott is a korrupció felszámolása
2021-ben háromszor is parlamenti választásokat tartottak Bulgáriában, mivel a 2020 nyarán indult politikai válság miatt mindig megosztott parlament lett a választások vége. Az új kormány egyelőre biztos lábakon áll, igaz, sok a megoldandó probléma és nagyok az ideológiai különbségek is a kormánypártok között. Mi fog történni Bulgáriában, hogy végre lett rendes kormánya?
Bulgáriában még 2020 májusában alakult ki politikai válság, miután hónapokon keresztül több ezer ember tüntetett az országot közel tíz évig irányító Bojko Boriszov miniszterelnök és kormánya, illetve az egész bolgár politikai és gazdasági életet behálózó korrupció miatt.
Boriszov kisebb kihagyásokkal egészen 2009-től 2021-ig vezette a korábbi keleti blokkba tartozó országot, azonban 2021. április 16-án lejárt a mandátuma, így új választásokra került sor.
Azonban hiába a botrányok és az összesen 282 napig tartó tüntetéshullám, Boriszov pártja, a GERB még mindig erős maradt, és a választásokon továbbra is annyi szavazatot szerzett, hogy egyszerűen megkerülhetetlen szereplővé vált:
vagy vele lett volna meg a parlamenti többség egy új kormánynak, vagy nélküle kellett volna összeállnia szinte mindenkinek,amit eddig egy pártnak sem sikerült elérnie.
Ideiglenes kormányból rendes kormányt csináltak Petkovék
Az első és a második választás után is megosztott parlament lett, ahol a három nagyobb blokk (a tüntetésekből kinövő protesztpártok, a közel tíz évig hatalmon lévő, jobbközép GERB, az előző rendszer utódpártja, a Bolgár Szocialista Párt, illetve e három blokk mellett volt a korábban királycsinálónak számító, a török és roma kisebbségek érdekeit képviselő Jogokért és Szabadságért, a DPSZ) egyikének sem sikerült többséget szerezni a parlamentben.
A blokkok között pedig nem igazán volt átjárás, hiszen Boriszovék a korrupciós botrányok miatt elvesztették minden koalíciós potenciáljukat, a harmadik Boriszov-kormány miatt megalakult protesztpártok pedig sem Boriszovval, és az őt sokáig támogató DPSZ-szel, sem az előző rendszer utódpártjával nem akartak összeállni, hiszen céljuk a korruptnak vélt bolgár elit leváltása volt.
Ekkor jelent meg a bolgár politikában a két jólfésült, korábban Harvardon végzett üzletember, Kiril Petkov és Aszen Vaszilev a Folytatjuk a Változást! (PP) nevű pártjával.
Petkov és Vaszilev is tagja volt a májustól szeptemberig az államfő, Ruman Radev által összeállított ideiglenes kormánynak; Petkov a gazdasági miniszteri, míg Vaszilev pénzügyminiszteri posztot töltötte be.
Aszen Vaszilev (balra) és Kiril Petkov (jobbra), a Harvardon tanult két bolgár politikus, akik a Folytatjuk a Változást! nevű pártjukkal megnyerték az idei harmadik parlamenti választást.
Népszerűségüket annak köszönhették, hogy ezidő alatt feltárták Boriszov korábbi kormányainak a korrupcióit és hiányosságait; bemutatták például, hogy az infrastuktúra-fejlesztések kapcsán több milliárd levát nem megfelelően költött el az előző kormány.
Pártjukat és a következő választáson való indulásukat szeptemberben jelentették be, a november 14-i választásokat pedig meg is nyerték: a nagyon alacsony részvételű választáson a szavazatok 25,46 százalékát szerezték meg, ami a 240 fős bolgár parlamentben 67 mandátumra volt elég.
Szeptemberi zászlóbontásuknál azt jelentették be, hogy túl kell lépni a bal- és jobboldaliságon, és az elsőszámú feladat leszámolni a korrupcióval és a Boriszov által hátrahagyott maffiállammal.
A választás estéjén Petkov azt nyilatkozta, hogy bármelyik párttal hajlandóak összeállni, ha azok vállalják a korrupció felszámolását és a pénz újraosztását az adófizetők jóléte érdekében, azonban az eredmények miatt többséget csak úgy tudtak felmutatni, ha a két parlamentbe jutó protesztpárt (a táncdalénekes és műsorvezető Szlavi Trifonov Van egy ilyen Nép nevű centrista-populista pártja, illetve az urbánus-jobbközép Demokratikus Bulgária) mellett az előző rendszer utódpártját is, a Bolgár Szocialista Pártot is sikerül egy ernyő alá terelni, miközben a protesztpártok korábban nem kértek a szocialistákból.
Ennek ellenére Petkovéknak sikerült összeterelni a három pártot, és a 140 oldalas koalíciós szerződés elfogadása után
hétfőn a parlamentben meg is szavazták az új kormányt, aminek Petkov lett a miniszterelnöke.