„Ha úgy látják, hogy bajban vannak, hogy van esély arra, hogy egy egységes ellenzék a választásokon megfossza őket a hatalomtól, akkor majd megváltoztatják a választási eljárás szabályait, manipulálják, meghamisítják az eredményeket. Ha mindez nem elég, akkor erőszakkal fognak fellépni. Olyan helyzetet teremtenek, amelyben ki lehet hirdetni, vagy meg lehet hosszabbítani a szükségállapotot, fel lehet függeszteni a még meglévő szabadságjogokat is” – így nyilatkozott Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter a Hírklikknek. Azt is elmondta, hogy a rezsim ezt a válságot nem tudja megúszni, minden lehetőséget elhasznált már.
– Nem akarnám méltatlan helyzetbe hozni önt, hogy Matolcsy György szavait értelmezze, ráadásul egyfajta kremlinológiai tudás is kell ahhoz, hogy tudjuk, mit miért mond, de mégiscsak ő a jegybank elnöke. és ebben a minőségében csak számítanak a kijelentései. Nos, Matolcsy most rövid időn belül két ellentétes nyilatkozatot adott a magyar gazdaság helyzetéről, jövőjéről. Az egyik fényes kilátásokról szólt, a másik – a pár nappal ezelőtt – viszont azt ecsetelte, hogy évek kellenek, mire a gazdaságunk kilábal a válságból. Melyik az igaz? Vagy nem is érdekes, egyáltalán nem kell törődnünk azzal, hogy a jegybank elnöke mit mond…
– Szívesen válaszolnám a kérdésre azt, hogy ne törődjünk vele, hiszen a valóságtól elrugaszkodott fantazmagóriákkal szakmai alapon, reménytelen vitatkozni. De, ahogy ez a kérdésben is elhangzott, mégiscsak a legfontosabb gazdasági pozíciók birokosáról, a jegybank elnökéről van szó, akire a gazdaság szereplői, itthon és külföldön egyaránt, figyelnek. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy e funkció birtokosa mit mond, még akkor sem, ha személy szerint Matolcsy tulajdonságait jól megismertük. De, hogy a kérdésre válaszoljak: a két homlokegyenest ellentétes válasz közül nyilvánvalóan a második áll közelebb a valósághoz. Hogy a hirtelen pálfordulásnak mi az oka, azt nem tudom megmondani – feltehetően az, hogy nap, mint nap a jegybank elemzői – és maga Matolcsy is – szembesülnek azokkal a konkrét gazdasági folyamatokkal, determinációkkal, adatokkal, amelyek meghatározzák a magyar gazdaság jelenlegi, és jövőbeni teljesítményét. És ezek közül legalább három dologgal – akár tetszik neki, akár nem – tisztában kell lennie.
– Melyek ezek?
– Az egyik, hogy a magyar gazdaságot – adottságánál, struktúrájánál, erőforrásainál fogva, illetve az elmúlt tíz évben követett gazdaságpolitika következményeként – három kikerülhetetlen hatás jobban, súlyosabban érinti, mint más, hozzánk hasonló országokat. Először is a világjárvány és annak következményei. Ennek két elágazása van: az egyik az egészségügyi következmények, amelynek hatásait még az egészségügyi szakma sem tudja pontosan felmérni. Ma még nem tudjuk, hogy meddig kell számolni a pandémia terjedésével, súlyos egészségügyi hatásaival. Még kevésbé tudjuk modellezni, meghatározni és számszerűsíteni a járvány gazdasági következményeit. A járvány miatti kényszerintézkedések, valamint a sok-sok betegség, illetve a kieső kibocsátás és kereslet miatt a gazdaság teljesítménye mindenütt a világon csökken. A harmadik sokk pedig – ami mindezek együttes következménye –, hogy kialakul egy olyan, eddig nem ismert, halmozott társadalmi, szociális problémacsomag, amelynek kezelésére eddig sehol a világon nem voltak kipróbált, sikeres eszközök. Ez a három válság egymásra torlódik, halmozott veszteségekhez vezet mindenütt a világon, de nálunk ezek a hatások a másutt tapasztaltaknál lényegesen súlyosabbak.– Miért?
– Azért, mert az elhibázott magyar gazdaságpolitika az elmúlt tíz esztendő alatt lényegében felélte mindazokat az erőforrásokat, amelyek rendelkezésére álltak, illetve megszerezhetők voltak, azért, hogy mesterségesen felgyorsítsa a gazdasági növekedést. Ezzel az úgynevezett prociklikus gazdaságpolitikával a rezsim elérte, hogy az elosztható jövedelmek és vagyonok tudatos átcsoportosításával megalapozza saját maga és klientúrája gyarapodását, vagyonosodását, megvédje a világméretű verseny követelményeitől, létrehozzon számukra egy mesterséges gazdasági inkubátort. De, hogy példákat is említsek: Orbánék az elmúlt tíz évben csúcsra járatták a gazdasági teljesítmény növelésének forrásait, eszközeit. Maximálisan kihasználták – többnyire elpazarolták – azokat az erőforrásokat, amelyek az Európai Uniótól érkeznek. A támogatásokat még akkor is megelőlegezték, ha valamilyen oknál fogva – például a gyakori kötelezettségszegési eljárások miatt – azokat átmenetileg nem kaptuk meg. A jegybank olyan mértékben lazította a monetáris eszközrendszer egyes elemeit, hogy mire a járvány miatti gazdasági válság kialakult, nem volt mihez hozzányúlni. Gondoljuk csak meg: a jegybanki alapkamatok ma már olyan alacsonyak, hogy amikor azokat csökkenteni kellene a gazdaság ösztönzése érdekében, már nincs tere a mérséklésnek. Sőt, amikor az a veszély fenyeget, hogy a nagy mértékben romló forintárfolyam következményei már rövid távon is veszélyeztetik a minimális inflációs célokat, akkor arra kényszerült, hogy csendben kvázi kamatemelést hajtson végre. De azok a döntések sem segítenek mérsékelni a válságot, amelyek mesterségesen, indokolatlan, vagy halasztható állami megrendelésekkel pörgetik fel az építőipari keresletet. Az állami beruházások közül szinte egyet sem lehet találni, amely hosszú távon alátámasztja, segíti a gazdaság teljesítményének növelését. Ezek ugyanis többnyire presztízs beruházások – például a Vár elmebeteg, historizáló rekonstrukciója –, vagy improduktív sportlétesítmények. Ezeket csak azért említem, szemezgetve a példák közül, hogy lássuk: minden ok megvan arra, hogy amikor a jegybank elnöke megpróbál szembenézni a valósággal, akkor rá kell döbbennie, hogy a magyar gazdaság pillanatnyi pozíciói és potenciális teljesítménye nem teszi lehetővé, hogy rövid távon kilábaljon a válságból.
– Tavaly májusban, amikor nyilatkozott a Hírklikknek, arról beszéltünk: meg tudja-e úszni ezt, a járvány első hulláma következtében kialakult válságot Orbán, akinek az elmúlt tíz évben hihetetlen szerencséje volt. Azért vetődött fel ez a kérdés, mert akkor is erre játszott. Úgy látom, most sem változott a helyzet. Ezt abból is kiolvashattuk, hogy milyen argumentációval küldte el Brüsszelbe a Fidesz EP képviselőit harcolni. Elég egyértelmű, hogy a gazdasági bajokat az unió rossz politikájával igyekszik indokolni. A kérdés tehát megmaradt: megúszható-e a szembenézés?
– Azt hiszem, hogy nem. Túl vagyunk azon a határon, amikor kommunikációs trükkökkel és propagandával el lehessen a figyelmet terelni a valódi folyamatokról. Azzal én is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi autoriter, populista rezsim számára a figyelemelterelés, az ellenség kijelölése, a bűnbakképzés, azaz egy hihetetlen agresszív propaganda, kulcsfontosságú. Azt sem tagadom, hogy ezek hatása széles körben alkalmas arra, hogy az embereket félrevezesse, manipulálja. Ez igaz, de, ha azt nézzük, hogy az emberek nagy többségének mi a napi tapasztalata, akkor már más eredményre jutunk.
– Mire utal?
– Gondoljunk csak a járványkezelésre és annak alapján, a kiáltó ellenmondások feloldhatatlan tömegére. Olyan kijelentéseket hallunk, hogy uraljuk a helyzetet, a legjobban kezeljük a járvány okozta problémákat, legyőztük az elsőt és kézben tartjuk a járvány második hullámát, mindenkit megmentünk, aki megbetegedik, az egészségügyi intézményrendszer fel van készülve a járvány kezelésére. Ezzel szemben, nálunk van az egyik legrosszabb halálozási és a legnagyobb megbetegedési mutató, a hiányos és minden bizonnyal tudatosan eltorzított adatok alapján is folyamatosan romlik a helyzet. De említhetném a tömeges oltás megszervezését; kétségbeejtő, hogy még az egészségügyben dolgozók szervezett beoltása sincs biztosítva. És, akkor még nem szóltunk arról, hogy a további, több millió ember oltásterve is hiányzik. Tehát mindazok, akiknek egészségügyi gondjaik, betegségeik vannak – és nem csupán a pandémia következményeként – pontosan látják, hogy milyen rossz állapotban van az egészségügy és más, az alapvető állami funkciók ellátására szolgáló intézmények. Azt akarom tehát aláhúzni, hogy ezeket a problémákat ma már nem lehet elfedni kommunikációs, propagandisztikus trükkökkel. Ami pedig a brüsszeli ügyeket illeti, arra külön is szeretnék fontosságuk miatt kitérni. Sokan úgy gondolják – a lakájmédia ezt harsogja –, hogy az a zsarolás, amellyel Orbán a hétéves költségvetést és az európai válságkezelési alap elfogadását késleltette, illetve akadályozta, sikeres volt, azaz a Brüsszellel vívott „szabadságharc” Orbán győzelmével ért véget.
– Pedig a politikai szereplők közül sokan épp az ellenkezőjét állítják…
– Tévednek. Tévednek, hiszen az Európai Unió végül is puhította a jogállami feltételeket, meghosszabbította az új szabály érvényesítésének átfutási idejét. Így bármilyen anyagi, támogatás-csökkentési következményei is lennének a jogállami elvek és szabályok megsértésének, addigra eltelik legalább két év, lezajlanak a magyar választások. Orbán így a kritikus időszakban, a választások előtt továbbra is rendelkezik majd az EU-támogatásokkal, ami lényegében azt jelenti, hogy győztesen került ki ebből a vitából. Azt gondolom, az Európai Uniónak ezúttal, a kompromisszum-keresés jegyében, nem kellett volna a zsarolóknak engednie, szembe kellett volna menni a magyar és a lengyel kormánnyal. Vagyis azoknak, akik azt mondják, hogy a németek és az unió rossz alkut kötött, azt hiszem, igazuk van. Ez azonban a dolognak csak az egyik oldala. A lehetséges döntés másik következményét is érdemes végiggondolni. Mi történt volna, ha az Európai Unió úgy dönt, hogy nem enged a zsarolásnak. Ebből az következett volna, hogy Magyarország elveszíti a támogatásokat, vagy azok nagy részét, amelyek a magyar gazdaság talpon maradását és működését biztosítják. Orbánék többé-kevésbé az EU-támogatásoknak köszönhetik stabil kormányzásukat, ráadásul úgy, hogy ezek jelentős részét saját céljaikra, saját és klientúrájuk vagyonosodására fordítják. Ha ez a forrás megszűnik, vagy jelentősen csökken, akkor már nincs igazán értelme annak, hogy Orbán Viktor és rezsimje Magyarországot benntartsa az unióban. EU-támogatások nélkül nincs értelme vállalni a hatalmukat korlátozó, vagy ellenőrző uniós szabályokat, értékrendet. Az EU-n kívül ezekkel a „kényelmetlenségekkel” nem kellene számolniuk. Ha tehát nem jönnek az uniós támogatások, akkor nincs értelme benn maradni a szövetségben. Ez esetben Orbánék kitáncoltatnák az országot az unióból, ami lényegesen nagyobb veszéllyel járna, nagyobb kárt okozna, mint az, hogy most, átmenetileg, további haladékot kaptak. Tudom, hogy ez sajátos megközelítés, de az ország hosszú távú jövője szempontjából még mindig jobb, ha Orbán úgy érzi, érdemesebb az unióban maradni, mint azon kívül lenni. Arról pedig egy pillanatra sem feledkezhetünk meg, hogy a magyar társadalom problémáinak megoldását nem külső erőtől – jelen esetben az EU-tól – kell várnunk. Ha a magyar társadalom elutasítja és elítéli az Orbán-rezsim működését, akkor fel kell ellene lépnie, megvonni tőle a bizalmat, leváltani és elszámoltatni bűneiért, hibáiért.
– Ha már választás: milyen esélyt lát arra, hogy 2022-ben fordulat legyen? És, ha ez be is következne, képes-e egy új kormány kezelni azt a helyzetet, amelyet ráhagy a Fidesz-adminisztráció?
– Ez most a legfontosabb kérdés, amelyre két, egymástól teljesen eltérő válaszom van. Az egyik a reményeim, az értékrendem, a szívem szerinti válasz. Eszerint bízom abban, hogy megteremthetők azok a politikai feltételek, amelyek egy rezsimváltáshoz vezetnek. Jó lenne, ha így lenne. Még azt sem zárom ki, hogy azok a fejlemények, amelyek az idén, illetve a jövő évi választásokig terhelik a magyar politikát és elsősorban a társadalmat – a járvány, a gazdasági visszaesés, az emberek tömegeinek kilátástalan helyzete – talán felerősítik a társadalomban azt az igényt, hogy következzen be a változás. És, ha ennek a változásnak a működési feltételei kialakulnak – azaz létrejön egy működőképes és hihető, a többség számára vonzó alternatíva –, akkor van esély az Orbán-rezsim bukására. Ez a reményeimet tükröző válasz. A másik válaszom a realitásokból indul ki. Ez pedig azt mondatja velem, hogy nincs esély arra, hogy 2022-ben a rezsim megbukjon. Ennek több oka van. Az egyik, hogy minden olyan erőforrás – gazdasági-, politikai-, hatalmi- és propaganda-eszköz – a rezsim kezében van, amelyekkel döntő hatást lehet kifejteni egy választási kampányban. Ezt talán nem is kell részletezni, mindenki látja, hogy a jelenlegi helyzet jelentősen növeli a jelenlegi hatalom választási esélyeit. A második tényező az, hogy a sok elégedetlenség és jogos felháborodás ellenére, egy pillanatig sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nagyon sokan érdekeltek ma már abban, hogy a rezsim folytassa a munkáját. Nem csupán egy szűk klientúráról van szó, hanem mindazokról, akik haszonélvezői e rendszer működésének; a hatalmi pozíciókban lévők mellett, azok, akik anyagi előnyökhöz jutnak, megrendeléseket kapnak, védelmet élveznek, biztonságban érzik magukat. Azok a vezetők, akiket ez a rezsim tett a posztjukra, szinte az élet minden területén, a legtöbb intézménynél, szervezetnél. Nagyon sokan beálltak a sorba, mert úgy látják, hogy hosszú távon nincs értelme ellenállni, ezért inkább kihasználják azokat az előnyöket, amelyeket a rezsim juttat, és ilyenek vannak bőségesen. Ez így, együttesen, már nagyon széles kör, nem pusztán a vad Fidesz-hívőkből áll, hanem azokból is, akik különböző mértékben váltak haszonélvezőivé a rezsimnek. Ráadásul a reménytelen, kiszolgáltatott helyzetben lévők egzisztenciális félelme, fenyegetettsége sokakat tántorít el a rezsim elleni fellépéstől, vagy fenyegetéssel, illetve alamizsnával megvásárolható passzivitásuk, esetleg támogatásuk is.
És van itt még egy harmadik, nagyon is döntő dolog, amit nem szabad elfelejteni: egy 2022-es választási vereség, a Fidesz és vezetői számára nem egyszerűen a politikai hatalom elvesztését jelentené, hanem személyes szabadságuk és az összeharácsolt vagyonuk elvesztését is. Nincs kétségem afelől, hogy ezért minden eszközt – és ezt szó szerint kell érteni – be fognak vetni annak érdekében, hogy hatalmukat, s ezáltal személyes szabadságukat és vagyonukat megmentsék. Ha úgy látják, hogy bajban vannak, hogy van esély arra, hogy egy egységes ellenzék a választásokon megfossza őket a hatalomtól, akkor majd megváltoztatják a választási eljárás szabályait, manipulálják, meghamisítják az eredményeket. Ha mindez nem elég, akkor erőszakkal fognak fellépni. Olyan helyzetet teremtenek, amelyben ki lehet hirdetni, vagy meg lehet hosszabbítani a szükségállapotot, fel lehet függeszteni a még meglévő szabadságjogokat is. Erre akár a járvány is adhat lehetőséget. Nem lesz bennük semmiféle gátlás, hogy megakadályozzák hatalmuk elvesztését. Ha ezt a három dolgot összerakjuk, azaz sokan érdekeltek abban, hogy maradjon ez a rezsim, hogy minden erőforrás és eszköz a kezükben van, ráadásul hatalmuk megtartása érdekében gátlástalanok, semmitől sem riadnak vissza – akkor ez sajnos bőségesen elegendő ahhoz, hogy ne bukjanak meg 2022-ben.
– Vagy, ha mégis bekövetkezik ez, akkor Washington egy gyenge előjáték volt?
– Igen, ez egy lehetséges forgatókönyv. Ahogy Trump megpróbál a legdurvább módszerekkel belekapaszkodni a hatalomba, és ha kell, akár polgárháborús viszonyokat kirobbantani, az Magyarországon is elképzelhető. Azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy ez nem az Egyesült Államok, ahol azért van olyan erős a demokrácia állapota, hogy képes megfékezni még az elnök által feltüzelt tömeget is.