Válogathatunk a színes, vidám tavaszi díszek, kreatív ötletek közül /Fotó: Shutterstock

Miyen legyen a húsvéti asztal?

 

 

Ha még nem találtuk ki, milyen legyen a húsvéti dekoráció az ünnepi asztalon, itt az ideje keresni egyet, mert egy hónap és itt a húsvét. A következő összeállításban remek ötleteket találhatunk.

Használhatunk például zöld leveles ágakat, friss virágokat, csokinyuszikat, de maradék textilből, színes szalagokból is egyszerű, mutatós díszeket készíthetünk.Zöldellő koszorú

A tányérok közé is helyezhetünk apró növényeketA tányérok közé is helyezhetünk apró növényeket

Színes, illatos és vidám dekorációt készíthetünk, ha sok-sok virágot használunk fel a díszítéshez. Az apróbb növényeket akár a tányér köré is elhelyezhetjük, mintha a kerámiaedény egy tavaszi koszorúban ülne.

Nyuszi a tányérban

Kössünk egy szalagot a figura nyakába !Kössünk egy szalagot a figura nyakába !

Csokinyuszikkal is jelezhetjük, ki és hol ül majd az asztalnál. Ehhez a vendégek monogramját – ezt akár kartonból is kivághatunk – fűzzük fel egy szalagra, amit kössünk a figura nyakába. Helyezzük az édességet a tányérokra, az asztal közepére pedig tegyünk egy üvegvázát színes tulipánokkal.

Moha és páfrány

A moha és a páfránylevél remekül díszíti az asztaltA moha és a páfránylevél remekül díszíti az asztalt

Ki gondolná, hogy néhány páfránylevél és egy kis moha segítségével ilyen mutatós terítéket lehet készíteni. A zöld növények közé néhány szál virágot is csempészhetünk. A tányérok alá használhatunk fa alátétet, a hímes tojásokra pedig aranyfestékkel ráírhatjuk a vendégek monogramját – ez praktikus megoldás, ha nagy a család.

Fehér tulipánok

Fehértulipánra, és polisztiroltojásokra lesz szükségükFehértulipánra, és polisztiroltojásokra lesz szükségük

Ha nem szeretnénk túl színes terítéket, maradjunk a fehérnél. Ehhez szerezzünk be polisztiroltojásokat – hobbiboltokban kapható – és fehér tulipánokat. Tegyük nagy méretű üvegvázába a virágokat, majd rendezzük el az edényben a tojásokat. A tányérokat pedig díszítsük egy-egy tojásba szúrt – előtte vágjunk lyukat a tojásra – tulipánnal.

Kiskert az asztalon

Asztalunkra mesés kis kertet varázsolhatunkAz asztalunkra mesés kiskertet varázsolhatunk

Jól mutatnak az asztal közepén elhelyezett kisebb méretű virágládák is, amelyeket díszítsünk színes tojásokkal. A tányérokba pedig tegyünk egy-egy szál tulipánt, amit egy selyemszalaggal kössünk a szalvétára.

Vidám tojásfa

Tobbféle növényből is megcsinálhatjukTobbféle növényből is megcsinálhatjuk

Húsvéti tojásfával is díszíthetjük az otthonunkat és az ünnepi asztalt is. Ehhez tetszés szerint felhasználhatunk barkát, aranyesőt vagy fagallyakat. Rendezzük el az „apró méretű fánkat” egy vázában, majd díszítsük fel hímes tojásokkal az ágakat.

Szalvétagyűrűk

Elkészítése végtelenül egyszerűElkészítése végtelenül egyszerű

Az kétségtelen, hogy a tavaszi virágok elmaradhatatlan kellékei a húsvéti asztalnak, ám mindig kell még egy kis apró trükk, amivel lenyűgözhetjük a vendégeinket. Ilyen például a nyuszifülre emlékeztető szalvétagyűrű, amit egy kis maradék textilből néhány öltéssel elkészíthetünk. Ha nincs kedvünk varrogatni, egy textilszalvétából, egy tojásból és egy szalagból is alkothatunk nyuszifejet. De akár néhány szál virágot is összefonhatunk, azt is felhasználhatjuk szalvétagyűrűnek.

Sárgarépa a vázában

A sárgarépát is felhasználhatjuk dekorációkéntA sárgarépát is felhasználhatjuk dekorációként

Ezen a kreatív ötleten jót mosolyognak majd a vendégeink, hiszen ritkán látni olyat, hogy a vázában, a virágok mellett sárgarépa is van. Ám, ha húsvét és nyuszi, miért ne lehetne az egyik főszereplője az ünnepi dekorációnak a sárgarépa? Ráadásul milyen jól mutat a narancssárga a fehér és a zöld mellett

Egy virág, egy tojás

A nárcisz is kiváló dekorációA nárcisz is kiváló dekoráció

A tulipánhoz hasonlóan a nárcisz is szép dísze lehet az asztalunknak. Ötletes megoldás, ha a virágokat és a tojásokat egyforma kaspóba tesszük, amelyeket felváltva rendezünk el az asztal közepén. A tányérokon elhelyezett szalvétára pedig rakjunk egy-egy szál nárciszt.

 

 

 

 

error: Content is protected !!