
Jakab Péter Orbánnak: Itt ül egy elmebajos velem szemben a bársonyszékben
A Jobbik elnöke úgy kiosztotta Orbánt, hogy megint csak papírból olvasott gyurcsányozásra futotta válaszul.
Jakab Péter felszólalását azzal kezdte, hogy gratulált Orbánnak, hogy ismét megválasztották a Fidesz kongresszusán a “maffia fejévé”.
Aztán felidézte, hogy ugyanitt elhangzott az a mondat egy fideszes polgármestertől, hogy “még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre”.
Ilyen agytrösztök ülnek önöknél? Akik nem tudnak fejből válaszolni kérdésekre? Mondjuk, jótól kérdezem, mert Önnek is csak papírból megy!
– fogalmazott a Jobbik elnöke.
Jakab Péter felhozta a Pegasus-ügyet is, az áremelkedéseket, a gyenge forintot, amivel szemebsítette Orbánt korábbi hazugságaival.
Parancsoljon, olvasgasson valamit! – zárta a felszólalást utalva arra, hogy a kormányfő úgyis papírból fog reagálni valamit. Így is történt.
A válasz papírból érkezett: Gyurcsány. Jakab Péter ezt követően felidézte Kövér László szavait, aki szerint “tragédiák történnek ott, ahol elmebajosok kerülnek kormányzati pozícióba”.
Erre most itt ül egy előttem a bársonyszékben. Mikor vette el a hatalom a józan eszét? – mondta erre az ellenzéki párt vezetője.
Az ülésvezető Lezsák Sándor ki is borult. Orbán pedig tovább olvasott, gyurcsányról.