USA nem vívhatja vég nélkül egy másik ország polgárháborúját - Joe Biden tálib hatalomátvétel

USA nem vívhatja vég nélkül egy másik ország polgárháborúját – Joe Biden tálib hatalomátvétel

Újabb ezer katonát rendeltek vissza Kabulba, hogy segítsenek úrrá lenni azon a káoszon, ami hétfőn alakult ki a városban, és amit a leginkább szeretett volna elkerülni Joe Biden. Ez azt jelenti, hogy órákon belül hatezer amerikai katona lesz Afganisztánban, kétszer annyi, mint az új elnök hivatalba lépésekor. – Ezt maga az elnök jelentette be a Fehér Házban.

Katarban már eldőlt, hogy az amerikai katonák elhagyják Afganisztánt. Azonban még a demokrata elnökkel kesztyűs kézzel bánó CNN is arra várt volna magyarázatot, hogy miért volt ilyen gyors az összeomlás és ilyen szervezetlen a kimenekítés.

Márpedig ezekre a kérdésekre egyáltalán nem adott választ az elnök beszéde. „Szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy jutottunk ide” – kezdte a kereken húsz éves események felidézését Joe Biden.

 

„Az afganisztáni misszió célja sosem a nemzetépítés volt. Az amerikai földön tervezett terrortámadások megakadályozása és Osama bin Laden elfogása volt az igazi cél, és ebben sikeresek voltunk. Most arra kell koncentrálnunk, ami ma jelent veszélyt, nem arra, ami legutóbb tíz évvel ezelőtt jelentett” – mondta.

Joe Biden hangsúlyozta – „Nem küzdhetünk valamiért, amiért maga az afgán hadsereg sem harcol.
Nem kérhetem a katonáinkat, hogy vég nélkül vívják egy másik ország polgárháborúját.”

 

Másrészről elmondta, hogy üzent a talibánnak, hogy ne zavarják meg a most zajló kimenekítéseket, különben rendkívül erős válaszcsapással reagál majd az Egyesült Államok hadereje.

 

„Én vagyok a negyedik elnök, akinek dolga van az afganisztáni háborúval, és nem fogom átadni egy ötödiknek” – zárta a beszédet Joe Biden, majd elment anélkül, hogy kérdésekre válaszolt volna.

 

USA nem vívhatja vég nélkül egy másik ország polgárháborúját – Joe Biden tálib hatalomátvétel


error: Content is protected !!