Jönnek a csehek, kérdőre vonják az Orbán-kormányt a jogállamiság elleni tetteiért

Jönnek a csehek, kérdőre vonják az Orbán-kormányt a jogállamiság elleni tetteiért

A jogállamiság elleni tetteiért!

 

 

 

 

 

 

 

Csehország az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként októberben újabb meghallgatást tervez a magyarországi jogállamiság helyzetéről a kormányközi döntéshozó testületben – tájékoztatta lapunkat egy magas rangú uniós diplomata.

Az esemény a 7. cikkely szerinti eljárásba illeszkedik, amelyet négy évvel ezelőtt az Európai Parlament által jóváhagyott Sargentini-jelentés indított el annak megállapítására, hogy Magyarországon súlyosan sérülnek-e az uniós értékek.

Csehország július elejétől, azaz péntektől december végéig féléven át irányítja az EU Tanács munkáját, és elnöki periódusának egyik prioritása a jogállamiság, az emberi jogok és a sajtószabadság előmozdítása.

Korábban az ország Európa-ügyi minisztere, Mikuláš Bek utalt rá, hogy változtatásokat szeretnének az eljárásban, amely évek óta egy helyben topog. Forrásaink szerint az új soros elnök nem tervez meghallgatást a lengyelországi helyzetről. Budapesthez hasonlóan Varsó is évek óta a 7. cikkely szerinti eljárás alatt áll, elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt.  

| Forrás: AFP

 

error: Content is protected !!