Karácsony Gergely kikelt a lakásmaffia ellen

Karácsony Gergely kikelt a lakásmaffia ellen


Karácsony Gergely kikelt a lakásmaffia ellen: “megakadályozzuk, hogy töredékáron lehessen megvenni az önkormányzati bérlakásokat”

Karácsony Gergely főpolgármester az ellenzéki polgármesterekkel közösen meg kívánja akadályozni, hogy az önkormányzati bérlakásokat “a valós érték töredékéért” vehessék meg a bérlők.

Karácsony Gergely csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: a kormánypártok szerdán benyújtott törvényjavaslata, amely alapján “a bérlők a valós érték töredékéért megvehetik az általuk bérelt lakást”, néhány ezer bérlőnek méltányolható előnyt jelent, de “az igazi nyertesei az ügyeskedők, fideszes csókosok és konkrétan a lakásmaffia lesz”.

Vesztes pedig az egész ország, mindenki, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy önkormányzati bérleményhez jusson, és a fél életét le kell dolgoznia azért, hogy méltó lakhatása legyen – tette hozzá.

A főpolgármester szerint emberi drámák sorozatát okozhatja, hogy a nyugdíjas önkormányzati bérlők nevében bárki megszerezheti az általuk bérelt lakást. Azzal a nagy különbséggel, hogy az önkormányzatok nem fognak tudni segíteni, mert szép sorban elfogy az utolsó önkormányzati bérlakás is – írta.

Karácsony Gergely közölte: “az ellenzéki polgármesterekkel közösen minden törvényes utat végig fogunk azért járni, hogy ezt megakadályozzuk, ha kell, Alkotmánybírósághoz fordulunk.”

 

error: Content is protected !!