Kiderül kiadhat törvénysértő utasításokat az M1 híradóban

Kiderül kiadhat törvénysértő utasításokat az M1 híradóban


 

 

Itt a jogerős ítélet, végre kiderülhet, ki adhat törvénysértő utasításokat az M1 Híradójának

A közszolgálati médiának ki kell adnia a szerkesztői felelősséget is tartalmazó dokumentumokat.

Augusztus első felében meg kell kapnia a Szabad Európának azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderülhet, ki viseli a szerkesztői felelősséget például a köztévé Híradójában elhangzottakért –  számolt be kedden a portál az általuk indított perben született jogerős ítéletről.

Hozzáfűzték, a jelenleg is fennálló zavaros jogi helyzet, kusza megrendelői és munkáltatói viszonyok miatt fordulhatott elő ugyanis, hogy a Híradó egyik vezető szerkesztője, az azóta onnan már „egészségügyi okokra”

hivatkozva távozott Bende Balázs emlékezetesen utasításba adhatta újságíróknak:

Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják, és akinek ez nem tetszik, azonnal adja be a felmondását.

 

A botrányos eset, hogy a volt szerkesztő meg is fenyegethette kollégáit, hogy „ha eddig néhányan meg is úszhatták a munkát »töltelékanyagokkal«, innentől mindenki a kampány frontvonalába kerülhet”.

A bonyolult helyzetet jól érzékelteti, hogy a médiatörvény értelmében a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna Médiaszolgáltató Zrt., a műsorokat ugyanakkor a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyártja le. Ezt a jogszabály rögzíti is, ráadásul a köztévé Híradóinak készítői nem is a Duna, hanem az MTVA alkalmazottai.

A jogerős döntéssel a másodfokú bíróság az elsőfokon meghozott döntést hagyta jóvá, a Szabad Európát a perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.

 

 

error: Content is protected !!