SOTE-rektor A koronavírusban meghaltak jelentős többsége sosem került lélegeztetőgépre

koronavírusban meghaltak jelentős többsége sosem került lélegeztetőgépre


SOTE-rektor elmondása szerint a koronavírusban meghaltak
jelentős többsége sosem került lélegeztetőgépre.
Mérsékelt a magyarországi járványhelyzet, erről beszélt
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SOTE) rektora egy
külföldi diákoknak tartott videokonferencián. A nem nyilvánosként feltöltött előadás a Youtube-on fent volt, amit azóta eltávolítottak. A rektor arról beszélt, azokon a napokon, amikor az új fertőzöttek száma meghaladta a százat, legalább felerészben intézményi terjedés állt a háttérben, amiből arra következtetett, hogy a járvány nem eszkalálódik a népességben, nincs tömeges fertőzés, viszont veszélyben vannak a kórházak, idősotthonok és hajléktalanszállók.


Azt is ismertette, hogy az április 22-ig lélegeztetőgépre szorult 96 beteg közül 36-an haltak meg, 11 embert vettek le a szerkezetekről. Az átlagéletkoruk közel 70 év volt és közel 68 százalékban férfiak. Átlagosan 10 napot töltöttek lélegeztető gépen, de a lap beszámolója szerint hozzátette azt is, hogy a koronavírusban meghaltak jelentős többsége sosem került lélegeztető gépre.
A Semmelweis Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és egy magánlaborban március 11. és április 11. között elvégzett 26.850 PCR-teszttel kapcsolatban azt mondta, 2.7 százalékuk lett pozitív koronavírusra. Ezekből a tesztekből azt lehet megtudni, hogy a tesztalany éppen fertőzött-e. A részletesebb adatokból kiderül, hogy azok, akik gyanús tüneteket mutattak (láz, köhögés), 3,6 százalékban bizonyultak pozitívnak, ami Merkely szerint nagyon kevésnek számít.

Mj. A koronavírusban meghaltak sokak sosem kerültek lélegeztetőgépre. Miért?
1. A cím kijelentéséből nem pontosan derül ki, esetleg már meghaltak és ez miatt nem kellett lélegeztető gépre tenni.
2. Vagy azért mert kilátástalannak látták a megmentését, ez sem “szép” dolog.

3. Fentiektől is rosszabb, – nem jutott szabad lélegeztető gép és prioritással döntöttek a szakemberek az éppen rászorultak között. (bár a kormány határozottan mondja van gép) – ha igaz?, ez kizárható.
4. Mert nem volt az ellátáshoz szükséges egészségügyis szakember, – személyzet hiány az okozat. (ATV Civil fórum-ban orvos hiányról beszéltek)
5 Mivel tudjuk a beteges idősek halnak meg többségben, jelentős az elhalálozás szakorvosi kimenetele nem volt “értelme” a mentési kísérletnek.
(ezt legkevésbé tudom elképzelni)
A tény az tény a SOTE rektor szerint: “koronavírusban meghaltak jelentős többsége sosem került lélegeztetőgépre.”

forrás  24.hu

error: Content is protected !!