Kulcsár Edina és Csuti pénteken jelentették be, hogy zátonyra futott a házasságuk. Akkor azt mondták, nem egy harmadik fél miatt válnak, ám tegnap a modell robbantotta a médiabombát és elárulta, beleszeretett a G.w.M néven ismert Varga Márkba repperbe.

Szabó András tragikomédiának nevezte a történteket és kijelentette, hogy csalódott a volt feleségében. Nem tudni, hogy ennek hatására, vagy „csupán” a válás miatt, de Edina már nem használja volt férje nevét a közösségi médiában.

Ahol eddig Szabó-Kulcsár Edinaként szerepelt, ott ma már csak Kulcsár Edina néven láthatjuk. Emellett több közös képet is törölt és minden posztjánál kikapcsolta a kommentelési lehetőséget.

„Azt nem szeretném elmondani, mikor tudtam meg a dolgot, de úgy érzem, Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok azért is, ami a házasságunkkal történt és azért is – bár tudom, hogy ez az élet rendje –, amivel most szembesülnöm kellett” – nyilatkozta a Borsnak Csuti korábban.