Lassan a vidék is felébred, az Orbán-kormányt az utca fogja megdönteni, nem a parlament

Lassan a vidék is felébred, az Orbán-kormányt az utca fogja megdönteni, nem a parlament

Van itt valaki, aki tavasszal még a Fideszre szavazott?

– kérdezgettük az embereket a Márki-Zay Péter által meghirdetett szombati demonstráción. Kérdésünkkel derültséget váltottunk ki: „Ne vicceljen már!”, „Úgy nézünk mi ki?!”. Lassan már letettünk arról, hogy sikerül találkozunk kiábrándult fideszessel, amikor egy baráti társaságból végre valaki félszegen feltette a kezét. Igen, áprilisban ő a Fideszre szavazott.

Az 53 éves nő elmondta, hogy grafikusként eddig katázóként kereste a kenyerét, a katás rendszer kivéreztetése teljesen ellehetetleníti. Nagyon bízik abban, hogy a Fidesz finomít majd a terven, különben elképzelni se tudja, hogyan fog megélni. Aztán jött az igazi meglepetés. Érdeklődésünkre a nő közölte, hogy most is a Fideszre szavazna. Nem lát ugyanis számára megfelelő politikai alternatívát: neki nem általában a Fidesszel van baja, kizárólag csak a katás törvénnyel. Ezért vesz részt a tüntetésen.

„Álljunk ki együtt a katásokért, a tanárokért, a rendőrökért, az egészségügyi dolgozókért, a nyugdíjasokért és mindazokért, akiket a rendszer nyomorba dönt” – így szólt Márki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt felhívása. A tiltakozó gyűlést a Jászai Mari térnél, a rakparton tartották.

Nem szakít az országos politikával MZP

Az, hogy Márki-Zay Péter is tüntetést szervez, annak a jele: a volt miniszterelnök-jelölt nem tervezi befejezni politikai pályafutását, nem mondott le arról, hogy országos politikai szerepet vállaljon – nyilatkozta a demonstráció előtt lapunknak Virág Andrea politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.

Az elvesztett áprilisi választás után pár nappal megkérdeztük Márki-Zay Pétertől, hogy szakít-e az országos politikával. A Népszavának adott interjújában a volt kormányfőjelölt világossá tette, hogy nem akar teljesen háttérbe vonulni: „Polgármesterként nyilván nem fogok azon a szinten foglalkozni politikával, ahogyan miniszterelnök-jelöltként tettem. De azt továbbra is fontosnak tartom, hogy létrejöjjön egy jobbközép szavazóknak elfogadható néppárt, amely az Európai Néppárt hazai partnereként két év múlva elindul az EP-választáson, és addig is teljes erővel szervezi az ellenállást, valamint kiáll a politikai okból meghurcolt ellenzékiek mellett.”

Nagy Imre közeli szobrát (amelyet az Orbán-kormány a Parlament mellől költöztetett át ide) Márki-Zay mozgalmának kék szalagjai díszítették. A szervezők pultjainál nemcsak ásványvízhez lehetett hozzájutni, hanem kétféle teakeverékhez is. Az egyiken a „Csak felfelé!” kampányszlogen szerepelt, a másikat Márki-Zay arcképe díszítette: utóbbinak volt nagyobb keletje.

Azok, akiket megszólaltattunk, nem gondolták, hogy a kormány egyik napról a másikra megbukik, de erősen remélték, hogy ez csak idő kérdése.

– Én lengyel vagyok, nagyon sajnálom a magyar népet… Így átverni a magyarokat…  – mondta alig érzékelhető akcentussal egy idős, Budapesten élő asszony.

Az egyik, Kazincbarcikáról és Miskolcról érkezett csoport tagjai arról beszéltek, hogy a vidéki Magyarországra még mindig csak nagyon szűrten jutnak el a hírek. Sokan még a tüntetésekről sem értesültek. Abban viszont egyetértés alakult ki, hogy „lassan a vidék is felébred”, eszkalálódni fog a helyzet, amikor az emberek kézhez kapják az első megemelt rezsiszámlát. – A kormányt az utca fogja megdönteni, nem a parlament – jelentette ki egy ősz hajú férfi. A szervezők – jegyezzük meg: túlzó – becslése szerint öt-hatezren jelentek meg a demonstráción. „Fenntarthatatlan a rezsim!” – egy fiatal férfi ezt az áthallásos megállapítást írta ki egy kartonlapra. A rakpart mellvédjére kitett egyik transzparens tudatta:

„Az elmúlt évben minden tizedik magyar fizetése uniós szintre emelkedett… A többiek itthon maradtak”.

Két órán keresztül tartottak a felvezető szónoklatok, amelyek részletesen taglalták, hogy a Fidesz milyen autoriter módszerekkel irányítja az országot, és milyen hazugságokat dobott be a választási kampányban. A demonstrálók időnként élénk pfújolásssal reagáltak az elhangzottakra, például akkor, amikor a miniszterek 650 ezer forinttal megemelt fizetése került szóba, vagy amikor az egyik felszólaló arra emlékeztetett, hogy a kormány „Európa legnagyobb tűzijátékát” akarja megrendezni augusztus 20-án.

Az utolsóként színpadra álló Márki-Zay Péter hangsúlyozta: száz nap alatt kiderült, hogy minden hazugság volt, amit a kormány a kampányban állított. Az elmúlt egy hétben tett kormányzati intézkedéseket Orbán Viktor őszödi beszédének minősítette. Az ellenzéki politikus ismert közmondással üzent a miniszterelnöknek: „Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik”. Márki-Zay Péter kiáll azokért is, akik a Fideszre szavaztak, de az, aki még mindig elhiszi a fideszes hazugságokat, szerinte menthetetlen.

A rendezvény végén a tömeg egy része, becsülhetően mintegy ezer ember a Margit hídra vonult. A rendőrség nem avatkozott közbe, a tüntetők – miután egy férfit átengedtek, aki beteg kislányához indult kocsival – lezárták a hidat. Mindkét oldalon leállt a forgalom, és

felharsant a kórus: „Mocskos Fidesz!”.

 

error: Content is protected !!