M: mindegy, ki nyer, Gyurcsány nyer mekkora baromság azzal ma már senki nem törődik

M1: mindegy, ki nyer, Gyurcsány nyer mekkora baromság azzal ma már senki nem törődik

Bár nincs még hivatalos végeredmény, a magyar közszolgálati csatorna
már kihirdette a győztest, aki nem más mint Gyurcsány.

(Az országban senkit nem zavart, hogy nem is indult)
Érdekességként, csak Gyurcsány nevéből áll a tartalom.

Az üzenetet ezúttal is Schmidt Mária asszisztense (a XXI. Század Intézet elemzője),
a minden poszton bevethető Deák Dániel mondta mikrofonba, aki éles látóan megállapította,
hogy Gyurcsány egyik legfőbb szövetségese felesége, illetve mindegy
ki nyer, Gyurcsány nyer, mert mindenki mögött Gyurcsány áll,
mindenkit maga alá gyűrt már Gyurcsány, csak azt nem, akit bábként mozgat,
vagy akivel leszámolt Gyurcsány. A Gyurcsány – tette hozzá az elemző.

 

Bár az MTI nem számol be róla, a köztévé Rotyis Bálintot kérte meg, hogy szakértőként fejtse ki véleményét az ellenzéki előválasztással kapcsolatban. A Nézőpont Intézet elemzője az előválasztás hatástalan, és inkább a a “Stop Karácsony! Stop Gyurcsány!” kampányról beszélt.

A szavazatszámlálás és az eredményhirdetés kezdete óta az MTI még mindig nem foglalkozik az ellenzéki előválasztással, a több mint 600 ezer ellenzéki szavazót megmozgató esemény szerencsére az M1-en már átütötte az ingerküszöböt.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint a választók nem kerültek valódi döntési helyzetbe, így hatástalannak ítéli az előválasztást.
Természetesen ejtett néhány szót a Fidesz fölényéről és arról, mennyire szárnyal a gazdaság.
Rotyis azzal zárt, hogy ha van olyan személy, aki győztesnek hirdetheti magát, az Gyurcsány Ferenc.

 

error: Content is protected !!