Dobrev Klára fölényesen nyerte a Heti Napló nézőik szavazata alapján 27 ezren szavaztak

Dobrev Klára fölényesen nyerte a Heti Napló nézőik szavazata alapján 27 ezren szavaztak

Ma este 2021-10/10 Dobrev Klára – Márki-Zay Péter között volt a verseny az ATV Heti Napló műsorában és meg van a részidő első győztese.
Lehet követni hogyan alakulnak, esetleg átfordulnak a vezetési arányok.

Kerekítve jelentősen sok kb 27 EZER szavazat alapján dőlt el ki mellett döntenek a szavazók.

Ennek alapján a végeredmény szintén kerekítve 67%-36% arányban

Dobrev Klára fölényesen nyerte el a szavazatok alapján.

Ne feledjük ez konkrét szavazatok számolása, a szavazók élőbe döntöttek ki mellett voksolnak.

Nem közvélemény kutatók kalkuláltak különféle matek alapján, ez jelzi az Márky-Zay eredményét nem volt igaz, amivel “fenyegette” Karácsony Gergelyt.
Párbeszédet Karácsony Márkiért pártját amúgy is kicsi, most szétoszlatta és talán több jót tett Dobrevnek a DK-nak, mint Márky-Zajnak az online reagálások erről tanúskodnak meglehet nézni. Viszont ártott magának, hogy esetleg nem mennek vissza már!

Erős emberek szavaztak át Dobrevre.
A Momentumnál is ilyen visszajelzések vannak és Karácsonynál is. Nem Márkyra szavaznak legtöbben, hanem Dobrevre!
Ráadásul a Karácsony sajtószóvivője, és az MSZP Oktatás minisztere is mindegyik nagyon komoly ember és Dobrevre szavaztak.

Dobrev nem nyerhet vele szembe mondta MZP, mert a kalkuláló korrekt kutatások alapján, már mindenhol Ő a biztos nyertes.
De még sem! Lásd fentiek alapján eldőlt a valóság és nem a kombináció alapján döntöttek a valóságos szavazók.

Azt sejthető Dobrev Klára esélyes lehet a nyerésre, de ennyivel SENKI NEM GONDOLHATOTT,
amilyen “világgal szembe” harcolt Klára asszony.
IGAZI SZUPER-WOMAN! ATV Heti Napló műsorban nyert és kész!

Dobrev Klára 4-5 nyelven beszél, jártas az üzleti és a politikai világban, legszélesebb tudása neki van, a tények lényegtelenítik kinek nem tetszik, vagy igen. Európai bizottság alelnöke, ott ilyen magas pozícióban megfelel, ez a tény is jelzi alkalmasságát és persze nagyon jó egyedi gondolatai vannak és bátran áll szembe az Orbánnal.

Karácsony simán visszalépett az MZP süketelésére, aki közben a napi sajtóba szerepelhetett így MZP igazából Ő hátán gyalogolt a második helyre.
Amit megismerhettünk Márki-Zayból, hogy arrogáns, beképzelt erősen célratörő az eszköz kevésbé számít.
…egyszóval látszik Ő is csak egy volt fideszes.

Márki-Zay: A Fidesznek az az érdeke, hogy Dobrev nyerjen, – mert akkor mindenki inkább fideszpárti szavazó lesz, vagy senkire se szavaznak és Dobrev lesz az oka hogy elvesztették a választást.
Ha viszont Márki-Zay annyira mozgósító erejű (ahogy reklámozza magát) mivel magyarázza meg, hogy egy egyszerű országos tévés szavazást erősen elbukta!

Hol voltak azok a szavazók, akik Márki-Zayra szavaztak volna és másra nem, csak miért nem szavaztak? Erről miért nem beszél, miért nem indokolja mint “Dobrev problémát”. Ő már most megbukott nem tudott megszólítani 20ezer embert sem ülve lehetett ezt elintézni, az Ő szavazói, Ő érte a telefont sem vették fel.

A mai napon éppen Dobrevesek néztek tévét, vagy mi a csoda?
MZP, hogy bebiztosítsa magát előre menekül.
Logikám szerint, ha Dobrev nyer, de elbukja Orbán elleni meccset, hivatkozhat elementáris szózattal:
Megmondtam előre Dobrev a Fideszt segíti a győzelemhez és ha így történik nagyon megtépázzák Dobrev Klárát és Gyurcsányt is.

Arról bezzeg nem beszél Ő a mindenkit mozgósító ember, de ma este miért nem tudott pár embert a telefonhoz mozdítani? Mert rá csak ennyien voltak kíváncsiak: nagyon kevesek!
Ha ma nem tudott mozgosítani, mi garantálja, hogy jobb jelölt lenne, mint Dobrev, aki fölényesen nyert!

Az ATV országot lefedő tévé itt mindegyik versenyzőnek egyenlő esély van nyerni, de mindjárt a start igazolta, hogy Márky-Zay Péter nem szólít meg semmivel több embert.

Csak elméleti okoskodásai ellenére is egy versenyt bukott és ez rossz előre jelzés önmaga felé is.
Ha ilyen mentalitás lesz az ellenzékiek között önmagukat rombolják le, Orbán nélkül.
Márkit meg rázzák fel álmából és húzzon el.

 
error: Content is protected !!