magyar Békemenet erdélyi erősítést kap a magyar szavazók ellenében a vidékieket felhozzák külön busszal

Magyar Békemenet erdélyi erősítést kap a magyar szavazók ellenében a vidékieket felhozzák külön busszal.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében utazhat minden magyar Budapestre, “vidékről és Erdélyről városnézésre is.

„Az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. A Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is várják az érdeklődőket és jelentkezőket …” áll a nagyváradi Bihari Naplóban.

Érdeklődők vannak, Nagyváradról viszont csak egy buszt indítanak. „Ismerve az egészségügyi helyzetet, megpróbálunk arra is vigyázni, hogy lehetőség szerint csak olyanok jöjjenek, akiknek az oltási igazolása megvan. Mert ezt a szép alkalmat nem szeretnénk azzal terhelni, hogy esetleg olyanok mennek oda, akik betegséget terjeszthetnek.

Az EMNP elnök nem tartja veszélyesnek a Békemeneten való részvételt, annak ellenére, hogy most tragikus a járványhelyzet Romániában, Bihar megyében és Nagyváradon is, az oltottak is lehetnek fertőzöttek és terjeszthetik is a koronavírust.

Nem hiszem, hogy ilyen körülmények között nagyobb lenne a veszély, mint akárki részéről, aki Magyarországról érkezik a Békemenetre”, szögezte le a szervező.

Ez a “békamenet” inkább egy hergelő menetnek felel meg, de a tartalmát tekintve a
magyaroknak nem lenne  szüksége a magyar békemenetre sem,
az erdélyiekre különösen nem, függetlenül, hogy mi volt eddig.

error: Content is protected !!