Bolsonaro diktátort  nem érdekli mások élete sem a demokrácia - Orbán Brazíliában

Bolsonaro diktátort nem érdekli mások élete, sem a demokrácia – Orbán Brazíliában

Megemeli képzeletbeli kalapját a vezércikk a brazil tábornokok előtt, akik az alkotmányt
fontosabbnak tartják az elnök minden ígéreténél és ily módon nagy lökést adtak a demokráciának.


A menesztett védelmi miniszter, valamint a három haderőnem parancsnokai közös nyilatkozatban szögezték le, hogy hűek kívánnak maradni esküjükhöz, azaz nem szegik meg az alaptörvényt, bármennyire szeretné őket rávenni arra a nehéz helyzetbe került Bolsonaro.

Bolsonaro diktátort  nem érdekli mások élete sem a demokrácia - Orbán Brazíliában

Bolsonaro diktátort nem érdekli mások élete, sem a demokrácia – Orbán Brazíliában

A szélsőjobbos politikus, aki meleg szavakkal szokta emlegetni a jó húsz éven át tartó katonai diktatúrát, egyébként maga is egykori százados, részben azért van bajban, mert teljesen félrekezelte a járványt, részben illetve mivel az elkövetett törvényszegések miatt alkotmányos vádemelési eljárás fenyegeti a törvényhozás részéről. Nyíltan segítséget is kért a fegyveres erőktől, ám azok nem álltak kötélnek, pedig alighanem nem kis kedvezményeket utasítottak el ily módon.

Igen bölcsen az alkotmány mellett döntöttek, azaz megtagadták a hűséget az ország kiszámíthatatlan és zavaros fejű elnökével szemben. Előzőleg a Legfelsőbb Bíróság visszautasította, hogy Bolsonaro különleges jogkört kaphasson, illetve hogy megtámadja a korlátozásokat, amelyet egyes tartományokban vezettek be a járvány miatt. A Kongresszus pedig arra figyelmeztette az államfőt, hogy ne feszítse tovább a húrt, mert különben felelősségre vonás vár rá.

Persze még sok minden balul üthet ki:
Bolsonaro megpróbálkozhat azzal, hogy felfüggeszti az alkotmányt és a hadsereg támogatásával rendeleti úton kormányoz.

Az ország igencsak megosztott a szélsőjobb és a hagyományos baloldal között, ezért az sem kizárt, hogy az elnök rohamot vezényel a parlament ellen, ha veszít a jövő évi választáson.

Ahogyan az Washingtonban történt Vízkeresztkor. Lehet persze, hogy túlzottak ezek a félelmek, de

Bolsonarao már sokszor bizonyította, hogy nemigen érdekli a demokrácia, vagy mások élete.

Bolsonaro diktátort  nem érdekli mások élete sem a demokrácia - Orbán Brazíliában

Bolsonaro diktátort nem érdekli mások élete sem a demokrácia – Orbán Brazíliában

Így nő az esélye, hogy hazardírozásba kezd. Ebben a lázas légkörben igen fontos a katonaság, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás kiállása.

forrás FT

error: Content is protected !!