Megállapodtak a pártok az ellenzéki közös listáról

Megállapodtak a pártok az ellenzéki közös listáról

A legtöbb befutó hely a Demokratikus Koalícióé, a második legtöbb a Jobbiké, a lekevesebbel, három hellyel pedig az LMP-nek kell beérnie.

Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!

Hosszú hónapok vajúdása után úgy tűnik, megvan a megállapodás az ellenzéki pártok között az ellenzék közös listájáról. Az atv.hu értesülései szerint a lista első 45, “befutónak” tartott, vagyis mandátumszerzésre esélyes helye a következőképpen oszlik meg:

  • 14 – DK
  • 12 – Jobbik
  • 8 – Momentum
  • 8 – MSZP–Párbeszéd
  • 3 – LMP

A lista szinte az utolsó pillanatban készült el, hiszen a Nemzeti Választási Irodánál legkésőbb szombatig, vagyis február 26-ig kell bejelenteni hivatalosan az országos lista állításának szándékát.

Az atv.hu úgy tudja, a megállapodás része az is, hogy a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd saját, befutó helyei közül 1-1 helyen Márki-Zay Péter kérésének megfelelően roma politikust indít. A DK pedig azt vállalta, hogy ha az LMP a 2 várható helyett csak 1 egyéni győzelmet arat, akkor kompenzálja az LMP-t saját befutó helyeinek egyikével, hogy a zöldpárt frakciót alakíthasson.

Az MSZP és a Párbeszéd tehát elfogadta, hogy összesen 8 helyük lesz az első 45-ből, cserébe megkapták a lista 46. és 47. helyét, és a teljes (279 fős) lista további részében is kapnak még helyeket. A parlamenti bizottságok megalakításakor majd elsőként az MSZP, majd a Momentum, DK, végül pedig a Jobbik választ elnöki helyeket – írt egy további, lezárt alkuról is a portál.

Az ellenzék leadta a közös listát a Nemzeti Választási Irodának – írta az ATV pénteken. A portál szerint a közös lista első 15 helyén az alábbi politikusok szerepelnek:

  1. Márki-Zay Péter (MMM)
  2. Dobrev Klára (DK)
  3. Karácsony Gergely (Párbeszéd)
  4. Jakab Péter (Jobbik)
  5. Fekete-Győr András (Momentum)
  6. Tóth Bertalan (MSZP)
  7. Ungár Péter (LMP)
  8. Gyurcsány Ferenc (DK)
  9. Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
  10. Vadai Ágnes (DK)
  11. Molnár Zsolt (MSZP)
  12. Tompos Márton (Momentum)
  13. Brenner Koloman (Jobbik)
  14. Gy. Németh Erzsébet (DK)
  15. Berki Sándor (Párbeszéd)
error: Content is protected !!