Szeptember óta 95-en fagytak halálra Magyarországon

A fagyhalál áldozatok többsége nem hajléktalan, ami önmagába is borzasztó.
A helyzetet még embertelenebbé teszi az az ok, hogyembereknek három rossz közül kell választani, vagy fűt, vagy gyógyszert vesz, vagy eszik.

Opciók kimenetele:

Ha nem fűt meghal, ha nem eszik meghal, ha nem szedi a gyógyszert meghal

 

Tíz nap alatt huszonegyen fagytak meg az országban, ezzel a fagyhalál áldozatainak száma 95-re emelkedett szeptember közepétől január közepéig – jelentette a Magyar Szociális Fórum. A hideg miatt végzetesen kihűltek, megfagytak többsége a közhiedelemmel ellentétben nem hajléktalan.
Nagyjából 60 százalékuk fűtetlen lakásban vesztette életét, ötödük kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után halt meg.
Az áldozatok nagyjából 20 százaléka hűlt ki végzetesen  a szabad ég alatt.  

A Magyar Szociális Fórum szerint az idén is ismétlődő, szakadatlanná vált tömeges fagyhalál arra utal,
hogy hazánkban hiányzik a politikai akarat, egy olyan súlyos társadalmi probléma megoldására, amely
a rendszerváltás óta több mint 8500 ember életébe került.

Forrás: Népszava Fagyhalál Magyarországon 10 nap alatt 21-en

error: Content is protected !!