Gyurcsány Ferenc Debrecenbe a Fidesz városába, nem volt könnyű dolga.

Gyurcsány Ferenc Debrecenbe a Fidesz városába

Gyurcsány Ferenc Debrecenbe a Fidesz városába

Megzavarta egy férfi a DK fórumát Debrecenben, Gyurcsány emelt hangon utasította rendre Belföld Demokratikus Koalíció fórum zavarás Gyurcsány Ferenc A pártelnök szerint nem szabad hagyni, hogy „széttrolkodják” a fórumaikat.

Gyurcsány fóruma után a helyi DK-s képviselőkkel is beszélgethettek az érdeklődők, és nem maradt el a közös szelfizés sem. “Kitaposom a beledet!” – Kis híján ölre mentek az acsarkodók Gyurcsány Ferenc debreceni utcafórumán.

Tökös húzás volt Gyurcsány Ferenctől, hogy bemerészkedett az ország egyik legfideszesebb városába. Még akkor is, ha felesége néhány hónapja már tesztelhette, hogy bizony, errefelé is élnek DK-s szimpatizánsok.

Gyurcsány Nyíregyházáról esett be a Kossuth tér – Csapó utca sarkára, és eléggé fáradtnak tűnt. Közel sem sziporkázott úgy, mint például a balmazújvárosi fórumán. Azért elmondta a szokásosakat: el kell zavarni Orbánékat, Debrecenről döntsenek a debreceniek, nem kell Fudan, nem kell Paks2, migránsok sem – ezt a nép gondolja így, de ő is tiszteletben tartja stb.
A helyi DK-s képviselők is megjelentek, ők az esemény végén vegyültek a nép közé.

Szemre most kevesebben voltak, mint Dobrev Klára debreceni kampányeseményén, de több ellen drukkere volt, ezeknek Gyurcsány többször ki is szólt, hogy csend legyen, vagy “sipirc”.

Az egyik fő ellendrukkert így utasította rendre:

“Ne mutogassál drága fiam, mert előbb utóbb a magas vérnyomástól agyvérzésed lesz.”
1 és fél perces videó


 

28 másodperces Gyurcsányi rendre utasítás


Orbán 12 éves munkája amit itt látunk a népgyűlölet keltés “eredménye”!
Az alábbi fórumon állandósult a rendzavarást szerintem Gyurcsány jó idegzettel tűrte,
de a videó végén azért odament közvetlen test közelbe

és HATÁROZOTTAN RENDRE UTASÍTOTTA A FIDESZISTA HÍVET!

3 perces beszéd és a videó próbálja nyomon követni a rendzavarókat és Gyurcsányt.


 

 

error: Content is protected !!