Mit jelent, amikor valakinek minden állítása “pontatlan”, és naponta elnézést kell kérnie?

Mit jelent, amikor valakinek minden állítása “pontatlan”, és naponta elnézést kell kérnie?

Óriási jövő előtt áll a tényellenőrzés a magyar sajtóban, ha Márki-Zay Péter egyszer országos jelentőségű politikussá válik (feltéve, ha egyszer majd használni fogják, mert Orbánnal szemben sem használják).
Minden reggel azzal kezdődik a nap, hogy ma miért kért elnézést Márki-Zay Péter, mert “pontatlanul” fogalmazott. Ha elmúlik a személyét övező hamis eufória, akkor ez a “pontatlan” kifejezés is kabarétréfák fogalmává válhat, mert legutóbb például nem “pontatlanul” fogalmazott, ahogy ő szereti mondani, hanem egyszerűen nem mondott igazat.

Az amúgy leplezetlenül márkizajista 444.hu legújabban azt írta meg, hogy Márki-Zay nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy „tavaly még az ellenzéki sajtó is agyonhallgatta a Szájer-ügyet”. Nem elszólás volt, mert a Juhász Péter által készített interjúban is azt állította, hogy „a magyar sajtó rendkívüli szemérmes volt”. Ez egyáltalán nem igaz, a “magyar sajtó” ezt az ügyet kivételesen eléggé jól megírta, még szemérmes sem volt. Amikor szembesítették Márki-Zay-t ezzel, akkor megint jött a napi “pontatlan voltam” hivatkozás, és az elnézést kérés.

Most elnéznek neki mindent, mert azt gondolják, hogy semmi nem számít, csak a “Gyurcsány terhét hordozó” Dobrev Klárával szemben bárki más induljon Orbánnal szemben, de ez nem a sajtó feladata. Sem a kampányolás, sem az elnézés, különösen nem olyan politikussal szemben, aki Orbán módjára azonosítja magát a hazával és a haza érdekeivel, magát és támogatóit (legyen az akár az MSZP) tisztának, politikai ellenfeleit és támogatóit “nem tisztának” nevezi. Aki olyan gyűlölködést és megosztást támaszt az ellenzéken belül, amire Orbán óta nem volt példa.

Ezek fasiszta szellemiségű politikusok jellemzői, mint ahogyan a populista demagógia is, ami a naponkénti “pontatlanságban” és “elnézést kérésben” nyilvánul meg. Még azért kér elnézést, mert nincsenek  más szavazói a balliberális támogatóin kívül, akikkel sikerrel hitette el, hogy egyedül ő válthatja le Orbánt, mert ő is “jobboldali”, mi ezt úgy mondanánk, hogy ő is fasiszta. Nem azért, mert a jobboldali embereket egyformán fasisztának tartjuk, hanem azért, mert Márki-Zay elmúlt két hétben bemutatott röpke ámokfutása a vezér szerepe felé, még TGM szerint is szélsőjobboldali.

Nem véletlenül hasonlítható Márki-Zay Trumphoz, miután észrevétlenül produkálja ugyanazokat a tüneteket (a választás tisztaságát előre megkérdőjelezve, ha nem ő nyer stb.), mint Trump. Ezek a nagyotmondások, valótlan állítások, demagóg fröcsögések szélsőjobboldali fasiszta populisták sajátjai. Demokratikus miniszterelnök azonban nem lehet ilyen. Az efféle demagógia mindig érzelmi hatást akar elérni, az emberek érzelmére akar hatni, az értelmük helyett, ez pedig populista, fasiszta, szélsőjobboldali politikusok sajátja, a goebbelsi uszító propaganda egyik alaptétele.

Márki-Zay ma még “elnézést kér” naponta. Ha egyszer hatalma lesz, és nem kell demokratikusan gondolkodó emberek szavazataira ácsingóznia, nem fog elnézést kérni, hanem rátesz egy lapáttal. Eljön az idő, amikor szándékosan és tudatosan használja azt, ami ma még ösztönösen jön belőle. Ezt kellene észrevenni, hogy egy fasisztával akarják leváltani a fasiszta Orbánt. Azzal a hamis érvvel, hogy Orbánnál mindenki csak jobb lehet. Most látható, hogy ez nem igaz.

Orbánnál lehet egy rosszabb fasiszta is, ha a balliberálisok hisztériával akarják pótolni az elmúlt tíz évben elkövetett hibáikat és tétlenségüket. Beleszaladhatnak egy még nagyobb csapdába.

Mindennek nincs jelentősége a jövő évi választások szempontjából, mert Orbán úgy bebetonozta magát és a csaló választási rendszert, hogy demokratikus választáson őt leváltani nem lehet. Ennek tagadása és nem tudomásul vétele is része annak a hamis, hazug ellenzéki magatartásnak, ami idáig vezetett, és ami azt a kétségbeesett hisztériát előidézte, hogy képesek egy fasisztát is támogatni, csak megszabaduljanak Orbántól. Ennnek a demokraikus balliberális oldal szempontjából van jelentősége, mert egy részüket elviszi Márki-Zay fasisztának, akik hasonulni fognak hozzá.

Matematikailag is kiszámítható, hogy ha egy fasisztához hozzáadnak még egy fasisztát, és mindkét fasiszta táborát, akkor több fasiszta lesz, mint amennyi volt. Amennyivel több lesz a fasiszta, annyival kevesebb lesz a demokrata. Ez matematika és logika, ez nem “pontatlan”. Akik pedig azt gondolják, hogy nem lesznek elfogadóbbak és elnézőbbek a fasisztákkal szemben attól, hogy egy másik fasisztát támogatnak, azok ellenőrizzék magukat: már most is elfogadóbbak, elnézőbbek, már most is mindent elfogadnak, amit Márki-Zay mond és csinál.

Ennek legszembetűnőbb jele pedig az, hogy már ugyanolyan ellenségnek tartják a liberálisokat (már “libernyákoznak” a balliberális Márki-Zay hívek), mint Orbánt. Már a baloldal is ellenség, és azt az ostobaságot elhiszik, hogy fel kell számolni a baloldalt is, a jobboldalt is, hogy ne legyen baloldali és jobboldali ellentét: se jobbra, se balra, csak felfelé, ez Márki-Zay szlogenje. Amikor elhangzik ez a fasiszta jelszó, akkor meneküljön mindenki, mert ez azt jelenti, hogy vége a demokráciának, a szabadságnak, és ez az út csak egy irányba vezethet: lefelé. Nagyon mélyre.

Ami pedig a “fasisztázást” illeti: Orbán Viktorban is az Amerikai Népszava ismerte fel elsőként a fasisztát, mi neveztük őt és a rendszerét először fasisztának. Azt sem hitték el, akkor is szidalmaztak minket érte. Most Márki-Zay Péter személyiségjegyei és politikai megnyilvánulásai alapján beazonosítjuk a balliberális ellenzék új reménységét is, mint tőrőlmetszett fasisztát, aki akkor tenné a legjobbat, ha hazáját szerető, lelkiismeretes, rendes ember, ha visszavonulna, és ezzel a habitusával nem akarna országos politikus lenni, mert szörnyeteg válhat belőle. Csak szólunk.

Aki ezen a felvételen beszél, az egy hamisítatlan, törtető, hataloméhes fasiszta. Aki ezt nem ismeri fel, az vak, elfogult, és hiú ábrándokat kerget. A szomorú pedig az, hogy balliberálisok támogatják, demokraták állnak mögötte, akik egyre inkább hasonulnak hozzá. Ez a legnagyobb kár, amit jelenleg ez az ember okozhat. Ha egyszer hatalomra kerül, Isten legyen irgalmas Magyarországhoz.
Még eljöhet az idő, amikor visszasírják Orbánt.

error: Content is protected !!