Molnár Csaba DK kezdeményezett uniós vizsgálatot Közgépnél-mindent visz-

Molnár Csaba DK kezdeményezett uniós vizsgálatot Közgépnél-mindent visz

A Demokratikus Koalíció (DK) örül annak, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), helyszíni ellenőrzést végzett a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt. székházában.

 hétfőn sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezethez a DK fordult még április végén, vizsgálatot kérve az építőipari vállalat által elnyert közbeszerzések ügyében.

Az MTI kérdésére, kaptak-e értesítést az OLAF-tól, hogy ennek nyomán ellenőrzés indult, Molnár Csaba nemmel válaszolt, de hangsúlyozta, hogy a szervezet eljárásrendje ezt nem teszi szükségessé.

A hvg.hu hétfőn azt írta: információjuk szerint az unió csalás elleni hivatalának munkatársai múlt kedden szálltak ki a Közgéphez. Megkeresésükre a cég nem cáfolta az értesülést, de nem kívántak nyilatkozni, így arra sem válaszoltak, igaz-e, hogy az OLAF iratokat foglalt le, számítógépeket zárolt a Közgépnél.

A DK április végén sajtótájékoztatón ismertette Gyurcsány Ferenc pártelnök levelét, amelyet Giovanni Kesslernek, az EU csalás elleni hivatalát vezető főigazgatónak írt. Ebben az állt, hogy a Fidesz-kormány első másfél évében a Simicska Lajos korábbi APEH-elnök tulajdonában álló Közgép 670 millió euró értékben nyert el közbeszerzési megbízásokat.

Molnár Csaba DK kezdeményezett uniós vizsgálatot Közgépnél-mindent visz-

Molnár Csaba DK kezdeményezett uniós vizsgálatot Közgépnél-mindent visz-

Arra is kitért, hogy a vállalat felügyelőbizottságának korábbi elnökét, Petykó Zoltánt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetőjévé nevezték ki, Schváb Zoltán igazgató a közlekedésért felelős helyettes államtitkár lett, a Magyar Fejlesztési Bank pedig 11 millió eurós kedvezményes hitellel támogatta a vállalkozást.

A volt kormányfő egy konkrét közbeszerzési ügyre, a Szajol és Püspökladány közötti vasútvonal építésére is felhívta az uniós hivatalvezető figyelmét, mondván, hogy a projekt 535 millió eurós költségvetését 85 százalékban az EU finanszírozza.

Már 2012-ben ilyen vagyonok forogtak közkézen például Orbán és Simicska között, aki később dühös lett a gazdájára és kimondta rá az elhíresűlt O1G-t.

 

 

TEOL 2012.05.14.

 

error: Content is protected !!