tényleg hagyjuk– Botrányba fulladt polgármesterként

tényleg hagyjuk– Botrányba fulladt polgármesterként

 

 

 

A politikus azt mondta, tudja, mire megy ki az egész

Felbőszítette magát Balogh Judit, az ATV riporterének kérdésén Göd frissen megválasztott polgármestere, amikor a gödi akkumulátorgyárról kérdezték. A politikus felállt, majd némi karcosabb szóváltást követően egyszerűen otthagyta a csatorna stábját.

A Heti Napló a Facebookon megosztotta a nem mindennapi jelenet vágatlan verzióját. Ebből kiderül, Balogh Judit a függetlenként győző Kammerer Zoltánt a Fideszhez fűződő szoros viszonyáról kérdezte.

 

A beszélgetés ezt követően áttért a sokak szerint környezet- és zajszennyező gödi akkumulátorgyár kérdésére, amikor Balogh arról kérdezte Kammerert, a gödi gyár kérdésében kiknek a pártján áll.
A politikus eleinte válaszolt a kérdésekre, arról beszélve, hogy mivel a gyár már megépült és működik, ezért ha betartanak minden szabályt, együtt lehet velük működni. Balogh Judit ezután mutatott rá, hogy a gödi akkugyárról már bebizonyosodott: nem tartja be a szabályokat, és betemették a vízminőség megvizsgálásához szükséges kutakat.
– Saját monitoring kútjaink lesznek – reagált erre Kammerer, mire Balogh újabb kérdésekkel bombázta, miszerint Kammerer akkumulátorgyár-párti inkább, avagy sem.

Az akkumulátorgyár veszélyeitől rettegnek Gödön: már aludni sem tudnak a gyárból kiszűrődő furcsa zajok miatt

A polgármester azt felelte, „a gyár itt van és nem jönni fog”, ő pedig semleges a kérdésben. Ekkor kérdezett rá Balogh, hogy valóban semlegesnek lehet-e maradni, mire Kammerer egyszerűen felállt, majd elkezdte leszedni magáról a mikroportot. „Na jó, tényleg hagyjuk már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…” Ezután Kammerer egyszerűen kisétált a teremből:


 

 

 

 

 

error: Content is protected !!