Nehéz lesz jogállami keretek között eltakarítani azt a szeméthalmot, amit a Fidesz maga mögött hagy, - írja Kuncze Gábor

Nehéz lesz jogállami keretek között eltakarítani azt a szeméthalmot, amit a Fidesz maga mögött hagy, – írja Kuncze Gábor

A volt SZDSZ-elnök Kuncze Gábor hallott már olyan mondatokat Karácsony Gergelytől vagy éppen Jakab Pétertől, amitől égnek állt a haja.

Nagyon félreértelmezi a helyzetet, vagy nem ismeri Dobrev Klárát, nem beszélgetett vele, aki azt gondolja, hogy ő egy bábu, akit a háttérből mozgathat Gyurcsány Ferenc – mondta el a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Kuncze Gábor.

A korábbi szabaddemokrata politikus ezzel a kijelentésével a Fidesz propagandájára utalt, mely igyekszik összemosni a főpolgármestert és a volt miniszterelnököt. Szerinte a Fidesz 2006 óta –

amikor Gyurcsány az akkori miniszterelnök

-jelölti vitában lemosta a pályáról Orbánt –
 

üldözi a jelenlegi DK-elnököt és ez haláláig így lesz.

 

Az előválasztási miniszterelnök-jelöltek vitájáról szólva azt mondta, az valóban nem volt vita, mivel a résztvevők nem akartak egymásnak menni – ám ha valaki figyelt, akkor elhangzottak olyan kijelentések, amelyekre mások nem mondták, hogy támogatják, csak nem kommentálták úgy, hogy „jaj, isten ments!”.

Kuncze Gábor azt mondta, hallott olyan szövegeket a vitában, amelyektől égnek meredt a haja. Például, amikor Karácsony Gergely azt mondta, hogy miniszterelnökként utasítaná a NAV-ot, hogy zárolja bizonyos emberek számláit.

Elképesztő probléma lenne, ha az ország így működhetne, mert ebben az esetben Orbán Viktor már bárki számláját zároltathatta volna. Vagy amikor Jakab Péter azt mondta, hogy ha győz, Polt Péter már másnap börtönben ül. Jelezte, egyetért abban, hogy le kell váltani a legfőbb ügyészt, de csak úgy nem lehet börtönbe küldeni.

“Eleve elég nehéz lesz jogállami keretek között eltakarítani azt a szeméthalmot, amit a Fidesz maga mögött hagy, hát még ilyen könnyen támadható felvetésekkel jönni, amelyek miatt azóta is magyarázkodnak” – vélekedett.

Kuncze Gábor hozzátette: a nagy szavak helyett nagy intézkedésekre van szükség,
és ezekre szerinte Dobrev Klára képes lehet, ha ő győz az előválasztáson.

error: Content is protected !!