Nehezen hihető, de árad a szeretet az Orbán rendszerben

Nehezen hihető, de árad a szeretet az Orbán rendszerben

Mészáros Lőrinc, Magyarország jelen állás szerint leggazdagabb embere sem kíván lemaradni főnöke mögött.
Ő a szegedi nyugdíjasokkal tett jót. Nem mindegyikkel persze, csak azokkal, akik az ottani Napfény strandfürdő tízszeresére emelt bérlet-árai miatt morgolódtak. Mint ismeretes, a szegedi strand Mészáros egyik cégének érdekeltségéhez került, s nagy port kavart, amikor kiderült, hogy e tranzakció következtében a nyugdíjas-bérletek ára hozzávetőleg tízszeresére emelkedett. Ezt a szegedi nyugdíjasok nem tudják megfizetni, ezért volt a paláver, de mostanra ez az ügy is megnyugtatóan rendeződött.

Mészáros Lőrinc ugyan közölte, hogy nem áll módjában a strandfürdő árképzésébe beleszólni, ám – öröm az ürömben – a saját pénzéből kifizeti a különbözetet a vízre vágyó nyugdíjasoknak, akiknek ezután is ugyanannyiba kerül a szolgáltatás, mint amikor még nem Mészáros volt a strand tulajdonosa.

 Ez mellett tegyük hozzá, hogy Mészáros Lőrinc újdonsült feleségével, dr. Várkonyi Andreával együtt kétmillió forintot ajándékozott az Életmentő A Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítványnak, akik ezután életmentő műszereket vásároltak a Szent László Kórház és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika számára.

Ne feledkezzünk meg Tiborcz Istvánról sem, aki nem csupán a miniszterelnök veje, de fiatal kora ellenére, már egy ideje ott található a száz leggazdagabb magyar között. Nos, Tiborczék is adakoztak, ők egy elhunyt mentős dolgozó családján segítettek azzal, hogy kifizették a kölcsöneiket.

Ne legyintsünk, hogy persze van nekik miből jótékonykodni, és épp ideje volt, hogy valamit visszaadjanak abból, amit a közösből elvettek. És azon se akadjunk fel, hogy miért épp most, a választás közeledtével jut eszükbe a sok jótétemény, amikor mindezt korábban is megtehették volna.
DE NEM TUDOM MEGÁLLNI: TÉNYLEG MÉGIS MIÉRT MOST:(

Nincs ebben semmi számítás, mint ahogyan azt józan paraszti ésszel gondolnánk, politikai haszonlesés meg még annyi sem. Bármi is motiválja e hirtelen felbuzdult adakozó kedvet, nekem egy régi ismerősöm jut az eszembe, aki úgy adakozott nem kevés pénzt egy templomnak,
hogy kikötötte: nem hozhatják nyilvánosságra a nevét.

 

forrás Kanadai Hírlap

error: Content is protected !!