Rakaca ahol Novák Katalin járt, azonban nem mutatta be oldalán a szegénységet.
Semmivel sem jobb az élet, még szegényebbek lettünk, csúszunk lefele a lejtőn – panaszolta Adrienn, a Rakacán élő, 30-as éveiben járó édesanya. 2014-ben már járt nála a Népszava. Most azért tértünk vissza, mert a családügyi miniszter is járt a településen, és útja végén arról beszélt: csökken a gyermekszegénység, és a lehető legtöbb támogatást adja a kormány a romák felzárkóztatásához.
Rakaca egy falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, több mint 800-an laknak itt. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter – közösségi oldala tanúsága szerint – április 30-án ott járt, és sok szépet tapasztalt. Egyebek mellett arra jutott, hogy a nehéz körülményekből érkező gyermekek számára megkapaszkodási esélyt jelent, ha van helyi segítő közösség, valódi jelenlét, figyelem, energia, szeretet. Rakaca egy ilyen hely. Majd kitér arra is, hogy Langerné Victor Katalin (ő a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár – a szerk.) hosszú évek óta dolgozik azért, hogy a kormány a lehető legtöbb támogatást megadja a romák felzárkózásához.
Múlt héten Portugáliában – Novák Katalin a szociális témákra úgy fogalmazott: Magyarország egyebek között azt kívánja bemutatni, hogy a szociális típusú célokat, köztük a szegénység csökkentését és a gyermekek szegénységnek való kitettségének csökkentését el lehet érni erős családpolitikával és munkaalapú gazdaságpolitikával.
Azt is mondta: „Magyarországon abban hiszünk, hogy tisztességes munkát és tisztességes munkából való megélhetést kell biztosítani az embereknek, azt kell lehetővé tennünk, hogy mindenki a munkájából nevelhesse a gyermekeit, és tisztességesen el tudja tartani a családját”.
Mindezekhez képest
2014 novemberében a Népszava szerkesztőség azt kérte, aki teheti, kisebb-nagyobb összeggel, ruhával, játékkal, esetleg tartós élelmiszerrel segítsen abban, hogy a rakacai gyerekek legalább néhány napra elfelejtsék a nélkülözést.
A legtöbben nem szívesen beszéltek a mindennapi nyomorról, de például Adrienn mesélt nekünk – akkor még nem vállalta a nevét, ezért Katának neveztük – az Ez az élet a sírba visz című cikkben. A miniszteri látogatás után most visszatértünk, hogy lássuk, tényleg jobb lett-e az élet. Rakaca nem virágzott fel, maradt az elképesztő szegénység, az ablakból – vagy a helyéről – szúrós szemű, gyanakvó emberek méregettek, éhes kutyák szaladgáltak. Adriennék újra szívesen láttak minket. Ma is négyen élnek a vályogházban, Adrienn, a 60 éves szülei és a 12 éves kislánya, Aida.
– Könnyebb lett, legalább egy kicsivel, az élet? – Jaj, dehogy! Még szegényebb a nép. Van olyan hónap, hogy nincs mit enni. A közmunkásokat is leszámoltatták, alig van, aki dolgozhat, csak pár családnak van munka. Sokan egy forintot se kapnak. Még a szociális segélyt, a 22 ezer forintot se.
– Hogyhogy? – Mert aki nem jár be a munkanélküli-hivatalba regisztrálni, attól elvesznek mindent.
– Hol van a legközelebbi település, ahol dolgozni lehetne? – A hivatalban, ugye, nem tudnak segíteni, nincs munka. Legközelebb Miskolcon van, 66 kilométerre innen. Ott van egy nagy cég. De onnan is kihajítják az embert. Marika (Adrienn édesanyja): – Így van, a fiamnak négy gyereke van, a szomszéd faluban lakik. Már kétszer fölvették a gyárba, három hónapot ledolgozott, mind a kétszer három hónap után kész, viszontlátásra, elküldték. Most nem kap egy forintot sem. Hatan élnek a családiból, 87 ezer forintból.
– A próbaidő leteltével küldik el? Marika: – Úgy-úgy. Újrakezdésre felveszik őket, utána mehetnek.
– Van ezenkívül bármi más? Mondjuk, Edelényben. Adrienn: – Nincs. Semmi. Vannak páran, akik Pesten dolgoznak, őket a vállalkozók viszik-hozzák, havonta. Csak nem biztos, hogy meg is kapják a bérüket. Ledolgozzák a hónapot, de azt mondja a vállalkozó, nincs pénz, mehetnek. Mit tudnak tenni? Semmit. Jöhetnek haza a családhoz egy forint nélkül.
– Adrienn, ön most dolgozik. Hol sikerült elhelyezkedni? – Itt, a rakacai iskolában takarítok. Az iskolát átvette az egyház Kazincbarcikáról, ők alkalmaznak. Mi itt nem kapnánk munkát. Isteni szerencse, hogy anyukával mind a ketten ott takaríthatunk. – Mennyi a pénz? – Reggel 8-tól délután fél 4-ig dolgozom, a családi pótlékkal együtt 111 ezer forintot hozok haza
– A kormány szerint a családok nem jártak rosszul azzal, hogy nem emelkedik a családi pótlék összege, hiszen a duplájára nőtt a családi adókedvezmény, lett ingyenes étkezés meg tankönyv, mehetnek a gyerekek Erzsébet-táborba. Segítik a mindennapokat és Aida nevelését ezek az intézkedések? – Nem. A családi pótlékot emelni kéne, mert megmondom őszintén, a 13 ezer forintból, ha egy cipőt tudok venni, az már jó. Mert, ugye, nem itt tudok vásárolni, azért nekünk be kell utazni legalább Edelénybe. Ha oda elmegyünk a lánnyal, az már 3000 forint. Miskolcra beutazni még több. Egy hónapig enni is kell. Ha iskolába jár, szendvicset kell csomagolnom.
– Segít a családi adókedvezmény? – Igen. Évente egyszer igénylem vissza, akkor kapok egyszerre 120 ezer forintot. Ilyenkor bevásárolok a lánynak ruhákat például. Meg beosztjuk még másra a pénzt, amivel elmaradtunk.
– A családok otthonteremtési kedvezményét vagy a falusi csokot igénybe tudná venni? Az, amit az állam ígér, hogy így a nagycsaládosok meg úgy a gyerekesek, itt rajtunk semmit nem segít.
Nincs meg a kétéves folyamatos munkaviszonya senkinek.
De nemcsak ez a baj. Volt itt egy kis lakás, az iskolával szemben. Két szoba, konyha. 4 millióért adták. Meg akartam venni. De hogy? Hitelt nem kapok, nem is tudnám fizetni, akármilyen kedvezményes. Egy gyerek után meg csak 600 ezer forint támogatást adnak. Na, akkor hol a segítség? Itt van mellettünk egy szoba-konyhás ház. Kétmillióért vette meg egy család, mert a fiatalembernek balesete volt, onnan kapott pénzt. De ott aztán se víz, se villany nincs benn. Így élnek a gyerekekkel. Albérletet sem tudok fizetni, mert a városban 100-150 ezer forintot is elkérnek. Meg a két-három havi kauciót is le kell pakolni. Miből? És mondom: én még nagyon jó helyzetben vagyok, mert van munkám.
– Egyedülálló szülő. Kap gyerektartást? – Dehogy kapok! Amikor a gyerek betöltötte a 7. évet, az állam onnan már nem fizet. Kétszer három évig kaptam, de aztán már nem jár.
Online oktatás – Nehezen. számítógép Nincs. Internet – Nincs.
Hogy tanult Aida? – Amikor az első vírus volt, akkor papírformátumban kihozták a tanárok a gyerekeknek a házi feladatot. Egy hétre. Nem volt tanítás, csak a leckét kellett itthon megírni. A mostani pedig úgy volt, mert, ugye, a lány már felsős, ötödikes, hogy neki megint itthon kellett volna tanulnia. Bejött velünk az iskolába, mikor mi mentünk takarítani. És ott a számítógépen megcsinálta a házi feladatot.
– Mit csinált a többi gyerek a faluban? Aida: – Négyfős csoportokban bemehettünk. Így voltunk beírva egy-egy napra hétfőtől péntekig. De a Krétába legtöbbször még onnan sem tudtunk belépni. – Szeretnél majd továbbtanulni?
Aida: – Nem tudom. Amúgy sem akarok messze menni. Sehol nem ismerek senkit. – Edelényben van egy katolikus gimnázium – veszi vissza a szót Adrienn. Úgy gondoltuk, hogy az érettségit is ad, utána meg majd talán tovább. De még nem tudjuk, hogyan tud oda beutazni meg hazajönni. Na, mindegy, erről majd később gondolkodunk.
– Szeretné, hogy tanuljon a lánya?
Adrienn: – Persze. Nagyon jó feje van, az iskola legjobb tanulója, mindenből tiszta ötös. Éppen tegnap mondta a tisztelendő úr, hogy Aida nem ebbe az iskolába való. Itthon is mindig csak tanul vagy rajzol, nem jár el sehova. Az angol is nagyon jól megy neki. – Van a faluban középiskolás? – Vannak páran.
– Ők hogy tanultak? – Sehogy.
– Kapott bárki a kormánytól, az önkormányzattól laptopot, számítógépet vagy internet-hozzáférést otthonra? – Senki.
– Itt volt a családügyi miniszter. Elmondták neki ezeket a problémákat? – Nem, nem is láttuk őt. Pedig bent dolgoztunk az iskolában. Nekünk nem is szólt senki, hogy jön. Csak azt vettük észre napokkal korábban, hogy hordják el a szemetet, takarítják a patakot, ahol egyébként a patkányok rohangálnak. Abból gondoltuk, hogy lesz valami a faluban.
– Ha találkoztak volna vele, mit mondtak volna neki?
– Lett volna pár szavunk, az biztos. Tudjon csak róla, milyen szegény sorban élünk itt mind.
Mindenki le van gatyásodva, még egy kenyérre sincsen pénze némelyiknek.
Sok család éhezik. És ez nem azt jelenti, hogy kevés az étel, hanem azt, hogy nincs.
– Nézzük meg a lányokat az udvaron. Hány csirkéjük van, Adrienn? – Vettünk most 30 darabot, 15 ezer forint volt. Plusz, ugye, a takarmány, az négyezer volt. Vettünk egy malackát, az 25 ezer forint. Ebből a kis pénzünkből gazdálkodjuk ki, hogyha olyan a helyzet, legyen mit enni.
– Mesélte, hogy néha Pesten dolgozik. – Amikor letelik a suli, és itt megszűnik a munkám, elmegyek a barátnőmhöz Pomázra. Ő hotelban meg mindenhol takarítást vállal, ő szerez nekem munkát. Nála lakom három hónapig, és két helyre is járok, reggel öttől este tízig dolgozom. Amit ilyenkor keresek, abból vesszük meg a téli tüzelőt. Most nem is volt gondunk tavaszig.
– Azért dolgozik nyáron, hogy télen ne fázzanak? – Hát muszáj. Ebből a kis pénzből nem tudnánk megvenni a tüzelőt. Anyu meg apu 50-50 ezer forintot kapnak. Anyu a takarításért, apu meg előnyugdíjas. Így van négyünkre havi 211 ezer forintunk.
– Mi az, amire még így sem jut pénz? – A vízre. Az nagyon hiányzik. 15 ezer forintot fizettünk havi szinten, pedig nincs ám itt automata mosógép. Jött a leolvasó, ő mondta, hogy pörög az óra, de nagyon. Mondtuk a fiatalembernek, jöjjön be, nézze meg, sehol nem csöpög a csap.
– Van, amiben bízik? – Nincs. Csak csúszunk lefele. Rosszabbul élünk, mint 2014-ben.
Vannak olyan családok, ha oda elment volna Novák Katalin asszony, akkor azt hiszem, leesett volna az álla. Megmutattam volna neki, hogy van, ahol bútor sincs, üres a ház. Munka kellene meg több fizetés. Az én gyerekem is szeretne ám moziba menni, még soha nem volt.
Szeretné látni a Balatont is ez a legnagyobb vágya,… Vagy azért, mert itt élünk az isten háta mögött, én úgy mondom, kubukiföldön, ő kevesebbet ér?
Lehet, hogy vannak, akiket segít a kormány, de hogy minket nem, az biztos.
Amikor 2014-ben megírta a cikket, azt, hogy „Ez az élet a sírba visz”, megkeresett minket a Népszava egyik olvasója Ivánból. Nincs olyan húsvét, karácsony, hogy ne küldene Aidának könyvet, játékot, gyönyörű pulóvereket. Neki nagyon hálásak vagyunk.