Német eljárás Lukasenka Belarusz elnök ellen az emberiesség elleni bűncselekménye miatt

Német eljárás Lukasenka Belarusz elnök ellen az emberiesség elleni bűncselekménye miatt


Belarusz polgárok Németországban perelte be a belarusz elnököt.

Aljakszandr Lukasenkát kínzással és más emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.

A felperesek az univerzális joghatóság elvére hivatkoznak, amely szerint az emberiesség elleni bűncselekményeket a világon bárhol kivizsgálhatják, függetlenül attól, hol követték el őket. És ilyen ügyekben a néemt bíróságok alaposak szoktak lenni, és viszonylag sok elmarasztaló ítéletet hoznak.

„Az elmúlt években a német bíróságok sokat foglalkoztak ilyen ügyekkel, különösen a szíriai rezsimmel kapcsolatban. És most látjuk más országokban is ezt a nyomást. Van már arra példa, hogy a német bíróságok a végére járnak ezeknek az ügyeknek” – mondta az Euronews berlini tudósítója, Kate Brady.

A belarusz állam több ezer polgárát zárta börtönbe illetve kínozta meg a tavaly nyár óta tartó kormányellenes tüntetések után. Az elnök hozzáállása azóta sem változott.

„Különösen az európaiak keményfejűek. (mondja az aki emberek ezreit kínozta meg és zárta börtönbe)
Csak annyit szeretnék mondani, hogy ha az európaiak gondot akarnak maguknak a szankciók miatt, akkor megkapják őket. Nem mondok mást, az idő majd igazol” – mondta Aljakszandr Lukasenka.

A belarusz hatalom civil tüntetők, újságírók, és járókelők ellen is fellépett már, hosszú szabadságvesztésre ítélve őket. Most újabb frontot nyitott, és európai országokat is bosszúval fenyeget.


Euronews

Érdekes kit látunk Lukasenka diktátor mellett?

Német eljárás Lukasenka Belarusz elnök ellen az emberiesség elleni bűncselekménye miatt

Német eljárás Lukasenka Belarusz elnök ellen az emberiesség elleni bűncselekménye miatt

error: Content is protected !!