Nyolcan meghaltak, rengeteg a sérült - Tragikus buszbaleset az M7-esen

Nyolcan meghaltak, rengeteg a sérült – Tragikus buszbaleset az M7-esen

A jármű előbb átszakította a szalagkorlátot, majd nekiütközött az

autópálya-felüljáró egyik hídpillérének. A tragédia okai egyelőre tisztázatlanok.

Egy magyar honosságú, utasokat szállító autóbusz az oldalára borult hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon, Szabadbattyán térségében – közölte oldalán a rendőrség.
A balesetben nyolc ember – köztük a busz vezetője – életét vesztette, 48-an megsérültek
Információink szerint közülük három ember életveszélyes állapotban van, míg öten súlyos, s mintegy 40-en könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A tragédia után 17 mentőautó vitte a betegeket a székesfehérvári megyei, a siófoki, a Veszprém megyei kórházba, valamint a Péterfy Baleseti Intézetébe. Úgy tudjuk, valamennyi intézménybe jutott a legsúlyosabb sérültekből. A helyszínen magán betegszállító és egy volánbusz is segítette a mentőket a könnyebb sérültek elszállításában. Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, a busz átszakította a szalagkorlátot és az autópálya felüljáróját tartó hídpillérének ütközött.
A buszon több mint ötvenen utaztak, a székesfehérvári hivatásos és a sárszentmihályi önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két irányból, a jármű eleje és hátulja felől kezdték meg az utasok kimentését.
Kifejtette, a tűzoltóknak több ülést, valamint a mennyezetre felfüggesztetett monitorokat is el kellett távolítaniuk, hogy hozzáférjenek a sérültekhez. Tizennégy utast a tűzoltók mentettek ki, a többiek saját erejükből hagyták el a buszt.
A rendőrség az eset után megkezdte a helyszíni szemlét, emiatt teljes útzár volt érvényben az adott szakaszon. Az egyenruhások a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelték le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a járművezetőknek a következő felhajtónál volt, a 63-as számú főútról. A mentésről videót is készített az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amely ide kattintva érhető el. Végül az autóbusz roncsait délután, egy daru segítségével emelték ki az árokból, ezután elszállították. A forgalom délután 5 óra környékén indulhatott újra az érintett szakaszon, de hatalmas volt a torlódás.
A baleset sokakat megrázott, így többek között Orbán Viktor miniszterelnök is részvétét fejezte ki a közösségi oldalán. A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Hasonlóan tett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is. A városvezető szintén a Facebook-oldalán nyilatkozott meg az eset kapcsán, ahol azt is bejelentette, hogy ha szükséges, akkor szállást biztosítanak a kórházi kezelést nem igénylő túlélők számára.
error: Content is protected !!