Oláh Ibolya megasztár énekesnő

1978. január 31-én SZÜLETETT NYÍREGYHÁZÁN. Szülei lemondtak róla, így csecsemőotthonba került, majd különböző gyermekotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedett Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 1995-ben 120 gyermeknek és fiatal felnőttnek otthont adó TISZADOBI NEVELŐINTÉZETBE, amelynek szakiskolájában szakmunkás-képesítést szerzett, közben AUTODIDAKTA MÓDON TANULT ÉNEKELNI ÉS GITÁROZNI. 1999-ben részt vett a TV2 ”KIFUTÓ” nevű tehetségkutató versenyén, ahol Toni Braxton „In the late of night” c. számával 2. HELYEZÉST ÉRT EL.


2003 őszén jelentkezett a TV2 ”MEGASZTÁR” nevű tehetségkutató versenyére, ahol minden akadályt leküzdve jutott be a legjobb tizenkettő közé. Beköltözött az úgynevezett MEGASZTÁR-HÁZBA, majd januártól áprilisig hetente követhettük élő szerepléseit és drukkolhattuk végig a versenyt a tévé képernyők előtt, illetve a helyszínen, a Millenárison.

Oláh Ibolya – Anya című dal (róla szól drámai előadásban)

Oláh Ibolya megasztár énekesnő

2004. április 3-án a tehetségkutató verseny végső döntőjében a 2. HELYEN VÉGZETT és az adások során igazi közönségkedvenccé vált. Szintén ezen a napon a többi döntőssel együtt átvehette a műsor alatt megjelent MEGASZTÁR CD ARANYLEMEZ minősítését.
2004. április 24–én a RÁDIÓ1 KÖZÖNSÉGDÍJ nyerteseként 5 millió Ft értékű reklámtámogatást kapott, mely az A38 hajón rendezett megakoncert keretében került kihirdetésre és átadásra.
2004. május 1-én MAGYARORSZÁG EU CSATLAKOZÁSA napjának első perceiben „a csatlakozás himnuszaként” Ibolyától hallhatta az egész ország – a Millenárison vagy élő egyenes adásban a TV képernyők előtt – a „Hazám” c. számot. Majd az OLIMPIKONOK ESKÜTÉTELÉN a Nemzeti Színházban elénekelte a „Hazám” c. számot.

2004. május 5-én a Gundel étterem tulajdonosa, Láng György és a Magma XXI. Kft. Ügyvezetője, Pálmai Tamás által alapított GUNDEL MŰVÉSZETI DÍJAT a ”SZTÁR LETT” KATEGÓRIÁBAN – Tóth Verátis ”legyőzve” – Ibolya vehette át, mely nagy megtiszteltetés, hisz ezt az elismerést a Magyar Oscarnak is nevezik.

2004. augusztus 25-én lemezszerződést kötött a BMG records magyarországi leányvállalatával (5 év – 3 nagylemez). Ibolya menedzsere pedig SÁNDOR CSABA lett.
Ibolya 1. önálló albuma “EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT” címmel, amelynek elkészítésében Presser Gábor és Novák Péter is közreműködött. A megjelenést október 5-én zárt körű sajtótájékoztató és lemezbemutató előzte meg a sajtó és média fontosabb képviselőinek részvételével, majd átvehette az ”EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT” ARANYLEMEZ minősítését az Operettszínházban a Megasztár II. indulása tiszteletére szervezett műsor keretében. A Millenáris koncerten átvehette az ”EGY SIMA, EGY FORDÍTOTT” PLATINALEMEZ minősítését is, valamint ugyanezen a napon megkapta a 2004-ES ÉV STORY ÉRTÉKDÍJÁT.


Oláh Ibolya megasztár énekesnő 42-éves

2005. március 2-án BRÜSSZELBEN AZ EURÓPA PARLAMENTBEN politikusok és diplomaták előtt képviselte hazánkat a „Hazám” c. számmal.

2005. augusztus 18-án először hallhattuk az elsöprő sikerű „MAGYARORSZÁG”
c. számot (melyet októberben még egy turisztikai honlapon német fordításban is olvashattunk).

2005. augusztus 20-án a „MAGYARORSZÁG” c. számmal Oláh Ibolya MÉDIATÖRTÉNELMET ÍRT A LÁNCHÍD TETEJÉN, amikor a Tűzijáték alatt 4 csatorna egyszerre közvetítette élőben előadását.
2005. november 12-én megjelent Ibolya 2. önálló albuma, “ÉDES MÉREG” címmel, amely az első lemezhez hasonlóan viharos gyorsasággal ARANYLEMEZ, majd Karácsony körül PLATINALEMEZ lett.

Oláh Ibolya megasztár énekesnő

Oláh Ibolya megasztár énekesnő

2006. március 3-án IBOLYA ANYÁCSKÁJA ELNYERTE „AZ ÉV EMBERE 2006” elismerést.

Az összefogás célja a párbeszédre való vágy kifejezése és az erőszak elutasítása a művészek részéről. A hangfelvétel megjelent maxi CD formájában is, a művészek honoráriumukat a magyarországi árva gyerekek megsegítésére ajánlották fel.
A SZERETEM MAGYARORSZÁGOT KLUB olyan tömeges véleménynyilvánításra hívta a békés többséget, amely jelképes együttlétet biztosít új és látványos formában. Arra kérték az embereket, küldjenek KÉPESLAPOKAT melyeken hitet tesznek egy toleráns, nyugodt Magyarország mellett, majd a beérkezett lapokat a nyilvánosság elé is tárták egy különleges kiállítás keretében az Erzsébet téren 2006. december 15-től.

2007. július 27-én került sor az “AIDA” HIVATALOS PREMIERÉRE a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Oláh Ibolya, Szomor György és Xantus Barbara főszereplésével. A darab és a szereplők óriási sikert arattak.

 

2008. január 8-án Budapesten a Corvin Moziban BEMUTATTÁK Ibolya első filmjét, a Tímár Péter rendezésében készült ”CASTING MINDEN”-T, melyet már országszerte vetítenek a MOZIKBAN.
2008. október 29-én FREI TAMÁS csapata elutazott “A SZTÁROK A FEJÜKRE ESTEK” c. produkció helyszínére, Afrikába, Zambiába és Botswanába. A 11 magyar közéleti személyiség (Oláh Ibolya, Fiala János, Horváth Ágnes, Lakatos Márk, Bódi Margó & Guszti, Csősz Boglárka, Kucsera Gábor, Voksán Virág, Fekete Laci, Kozsó) 70 fős stábbal vágott neki az izgalmas, veszélyekkel teli afrikai kalandnak. Az egy hónapos út során minden este élőben jelentkeznek majd a TV2 csatornáján, s a nézők hetente dönthetnek arról, hogy a sztárok közül kik folytathatják a nem mindennapi kirándulást.
forrás: Oláh Ibolya weboldala

Oláh Ibolya életrajza, Oláh Ibolya énekesnő, Oláh Ibolya megasztár

error: Content is protected !!