A fideszesek bíznak az oroszokban

A kormánypárti szavazók 57 százaléka Soros Györgyben, 22 az Unióban, 21 az USA-ban és 14 százalékuk Oroszországban lát veszélyt.

A Fidesz szavazóinak 57 százaléka Magyarországra leselkedő veszélyként tekint Soros Györgyre, a kormánypárti hívek negyven százaléka azonban nem hiszi el, amit éjjel-nappal ont magából a fideszes propaganda – derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A felmérés szerint leginkább a Momentum szimpatizánsai kételkednek abban, hogy az amerikai üzletember veszélyeztetné Magyarországot, a megkérdezettek mindegyike úgy nyilatkozott, Soros György nem jelent veszélyt.


Az MSZP és a Jobbik szavazóinak 28, illetve 24 százaléka azonban kockázatot lát a világ egyik leggazdagabb emberének tevékenységében. A teljes ellenzéki összefogást tekintve 16 százaléknyi szavazóra hatott a jelek szerint a kormány propagandája. A felmérés Magyarország külpolitikai orientációjával és a kormány külpolitikájával kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. Az eredmények alapján a magyar választók még mindig erősen nyugatos értékválasztással bírnak, bár ez pártpreferenciáik alapján eltérő mértékű. Az összes megkérdezett tekintetében egyébként a legtöbben, 31 százalék Oroszországot (16 százalék szerint egyértelműen, 15 százalék szerint inkább veszélyt jelent), 30 százalék Soros Györgyöt (22 százalék szerint egyértelműen, nyolc százalék szerint inkább veszélyt jelent) tartja hazánkra nézve fenyegetőnek. Az Egyesült Államoknál az arányszám 15, az Európai Uniónál 12 százalék. 
Nem meglepő módon Oroszországot éppen a Fidesz szavazói látták a legcsekélyebb mértékben veszélyesnek Magyarországra (csak 14 százalékuk lát ebben veszélyt, míg 82 százalék nem), a legnagyobb arányban viszont a Momentum (79 százalék) és az MSZP (73 százalék) támogatói, a DK és a Jobbik esetében 51 százalék, illetve 35 százalék ez az arány. A teljes ellenzéki összefogásra vetítve éppen fele-fele a Vlagyimir Putyin rezsimjére veszélyforrásként tekintők, illetve ezzel egyet nem értők aránya. Azzal az állítással, hogy „Magyarország az értékek tekintetében hagyományosan a nyugathoz tartozik, ezért a jövőben a nyugat felé kell törekednie” az összes megkérdezett 69 százaléka értett egyet, míg 26 százaléknyian elutasító véleményen voltak.


Pártpreferencia alapján viszont egyértelműen a Fidesz választói a legkevésbé nyugatosak, csak 59 százalékuk ért egyet az állítással. Bár az ellenzéki összefogás támogatóinak 81 százaléka határozottan nyugatos, érdekes, hogy a Jobbik (76 százalék) mellett a DK támogatói (79 százalék) lógnak ki egy kicsit lefelé a sorból a 91 százalékban erősen nyugatos MSZP és Momentum (85 százalék) mellett. A kormány külpolitikájával kapcsolatban a Fidesz támogatóinak túlnyomó része (72 százalék) úgy véli, az elsősorban Magyarország érdekeit képviseli, az MSZP, a Momentum és a DK támogatóinak többsége (sorrendben: 54, 56, 52 százalékos arányban) azonban úgy látja, Orbán Viktor elsősorban Oroszország érdekeinek akar megfelelni. A Jobbik esetében 24 százaléknyian gondoltak elsősorban orosz érdekekre, míg 36 százalék úgy látja, nemzeti érdekeket képvisel a magyar külpolitika. 

error: Content is protected !!