Orbán hobbijainak rendeli alá országot, nagyobb baj nem Gyurcsány hanem huxit

Orbán hobbijainak rendeli alá országot, nagyobb baj nem Gyurcsány hanem huxit

Orbánnak nyűg az EU, „a foci és várba költözés érdekli”


Bojár Gábor a Magyar Hangnak adott nagyinterjúban arról beszél, szerinte az ellenzéki összefogás legnagyobb kihívása, hogy az esetleg vállalhatatlannak tűnő jelölteket is vállalni kell, ha az Orbán-rendszert le akarják váltani.

Az üzletember szerint az ellenzéki pártok és a híveik most tanulják, hogy össze kell fogni a kisebbik rosszal a nagyobb ellen. Abban bízik, hogy a 2022-es választásig

„a Fidesz-árvák is túl tudják magukat tenni a Gyurcsány-fóbián és megértik, hogy a nagyobb baj nem Gyurcsány, hanem a huxit”.

Továbbra is úgy véli, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból, ami „történelmi bűn, amit meg kell akadályozni, és ennek minden mást alá kell rendelni”.

A hetilap újságírójának ellenvetéseire felidézi, egyszer konzervatív fiatalok előtt beszélt erről Szájer Józseffel is, aki szintén cáfolta ezt, hosszan sorolta érveit, majd az ő ellenérveire azt válaszolta, hogy a Fidesz abban különbözik más pártoktól, hogy amit tesz, ahhoz tömegtámogatást is szerez. Bojár Gábor szerint a volt fideszes EP-képviselő akkor igazat mondott, és éppen ez zajlik most is,

Orbán ki akar lépni az unióból, a nép viszont nem, tehát  dolgoznak a kilépés tömegtámogatásáért.

Szerinte a kormányfőnek a jogállamisági mechanizmus elfogadása és a néppárti szakítás után egyre kevésbé éri meg az EU-tagság.

Az csak nyűg neki, kívül sokkal több olyan dolgot tehetne meg, amit szeretne. A jelenleginél gátlástalanabbul üzletelhetnének bárkivel, bárhol saját zsebre, nem kellene eltűrni még mutatóba se ellenzéki hangot, magyarázkodni a magánrepülős, jachtos luxusutak miatt. A kormányfő rádióinterjúja alapján ugyanis nem dacolhatnának vele saját oligarchái.
Komoly gondnak tartja, hogy nincs olyan ember a miniszterelnök környezetében, aki bírálni merné, külső konroll lenne. Ráadásul Bojár Gábor számára úgy tűnik, Orbán Viktort

legjobban a foci és a várba költözés érdekli. (…) De ezermilliárdokat költeni erre a közösből? Elképesztő, hogy valaki ennyire a saját hobbijának rendeljen alá egy egész országot.

Az üzletember szerint ráadásul az államtól ingyen kapott pénz többet árt nemcsak a sportnak, hanem a gazdaságnak is, mert megöli a versenyt. Bojár Gábor szerint a mesterségesen felhizlalt NER-cégek állami pénzpumpa nélkül „partra vetett halként vergődve kimúlnak” majd.

Az ellenzéki összefogás legnagyobb kihívása, hogy számunkra esetleg vállalhatatlannak tűnő jelölteket is vállalni kell tudni – erről beszélt a Magyar Hangnak adott interjújában Bojár Gábor.
Az üzletember ezt azzal magyarázta, hogy nem ők a fő ellenség.

A magyarság kultúrájából hiányzik, hogy igenis össze kell fogni a kisebbik rosszal a nagyobb rossz ellen. Ezt tanulja most az ellenzék, és tanulják az ellenzéki szavazók is – mondta.

error: Content is protected !!