Orbán: A nyugdíjasok meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat

Orbán: A nyugdíjasok meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat

 

A kormány nyugdíjprémiumra is készül, mivel négy százalékos gazdasági növekedés várható.

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában, megerősítette, hogy az élelmiszerár – és a benzinárstop is marad év végéig, ahogy a rezsicsökkentés is, amelyet reményei szerint jövőre is fenn tudják tartani. Elmondta, hogy most átlagosan egy család 181 ezer forint kap havonta a rezsicsökkentett ár formájában, ha nem lenne rezsicsökkentés, ennyivel kellene minden családnak többet fizetnie. Kiemelte, hogy Európában messze az első helyen vaguynk a családoknak nyújtott pénzügyi védelem tekintetében.

Orbán Viktor utasította az MVM-et,

hogy olyan rugalmas fizetési megoldásokat találjanak, amelyek alkalmazkodnak ehhez a gyorsan változó helyzethez. Mint mondta, a költségvetés szintjén most szinte lehetetlen tervezni, ezért rendelt el kifizetési tilalmat október 31-ig. Akkorra talán már látja a pénzügyminiszter, hogyan alakul a költségvetés, de Orbán szerint a vállalt hiány mértéken belül lesznek. Elmondása szerint a bizonytalanságok miatt most hagyják a költségvetési törvényt, december elején fognak ismét foglalkozni vele.

A nyugdíjakra is kitért, azt ígérte:

a nyugdíjasok meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat, és valószínűleg nyugdíjprémium is lesz.

Lesz egy inflációkövető nyugdíjemelés, és ha a gazdasági növekedés meghaladja nemzetgazdasági szinten a 3 százalékot, akkor nyugdíjprémium is. A kormány pedig úgy tervez, hogy lesz, mivel a Magyar Nemzeti Bank négy százalékos gazdasági növekedésre számít.

Kapcsolódó cikk:

Nyugdíjasok Országos Szövetsége: Azonnali hatállyal emeljék a nyugdíjakat, ne alamizsnával szúrják ki a szemüket

 

error: Content is protected !!