nem sajtószabadság nem vesznek őrizetbe újságírókat

Orbán az uniós pénzek lenyúlására alapozza a hatalmát – nemzetközi sajtó rólunk

Brüsszel már jó ideje csörtézik a demokratikus normák ügyében a nacionalista lengyel és magyar kormánnyal, ennek azonban most vége lehet.

Washington Post A lengyel bírák függetlensége körüli aggályok miatt az Európai Bíróság elé citálja a varsói kormányt a Bizottság. A testület azt akarja elérni, hogy az EUB a végső ítélet megszületéséig hozzon átmeneti rendelkezéseket, mert félő, hogy súlyos és visszafordíthatatlan károk érik az igazságszolgáltatás önállóságát, illetve az EU jogrendjét. Az illetékes biztos, Didier Reynders úgy értékelte, hogy Brüsszel döntő lépésre szánta el magát a kötelezettségszegési eljárásban. Az integráció végrehajtó testülete szerint Lengyelország megsérti a közösségi játékszabályokat, amikor engedélyezi, hogy működjön a nemrégiben létrehozott fegyelmi kamara, noha annak határozatai aláássák a bírák függetlenségét.

Die Zeit Az Európai Parlament német alelnöke kedvező jelzésnek tartja mind a renitens magyar és lengyel kormány, mind az EP számára, hogy a Bizottság megunta Varsó packázását és sürgősen az Európai Bíróság akarja vinni a lengyel igazságszolgáltatás átalakításának ügyét. Barley szerint Brüsszel immár egyértelműen kinyilvánította, hogy eddig és ne tovább. Merthogy különben jóvátehetetlen károk keletkeznek. A szociáldemokrata politikus, aki állt a német igazságügyi tárca élén is, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy változatlanul érvényben van az a strasbourgi felszólítás, miszerint az EU végrehajtó testülete két hónapon belül léptesse a gyakorlatban is életbe a jogállami mechanizmust, mert ha nem, akkor a törvényhozók mulasztásos jogsértés vádjával maguk is az EUB-tól kérnek jogorvoslatot.

The Times Önmaga korábbi nyilatkozatának ellentmondva Salvini kijelentette a mai hármas budapesti találkozó előtt, hogy az új európai identitás kialakításán túl egy jobboldali, migránsellenes szövetség megalapozása lesz a fő téma a magyar és a lengyel miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésen. A Liga vezére rámutatott: arról álmodik, hogy a keményen jobbos pártok megerősítik befolyásukat az Európai Parlamentben. Ezért a legszívesebben azt kívánná, hogy egyesüljön a két érintett frakció, amely szerinte a hagyományos értékek megőrzését szorgalmazza.

Reuters Orvosok szerint zsúfolásig, sőt most már azon túl is megteltek a magyar kórházak, ráadásul rengeteg a halott, ezért elképzelhető, hogy az Orbán-kabinet kénytelen lesz elhalasztani a hónap közepére meghirdetett nyitást. A miniszterelnök, akire jövőre választás vár, kötéltáncot mutat be, mert vagy szigorít, hogy megfékezze a ragályt, vagy újra indítja a gazdaságot, hogy elkerülje az újabb súlyos visszaesést, immár a másodikat két éven belül. A világstatisztikát vezető Johns Hopkins Egyetem szerint Magyarország immár napok óta élen áll a nemzetközi összesítésekben az egy főre jutó áldozatok száma alapján. A hatalom elismeri, hogy az egészségügy hatalmas nyomás alá került, noha már a lakosság egyötödét beoltották.

Reuters “Hullanak a romák, mint a legyek, ezért a kormánynak sürgős segítséget kell nyújtania nekik” – ezt Horváth Aladár, a 700 ezres közösség egyik érdekvédője mondta, aki járja az országot. Azt tapasztalta, hogy sok családban már több áldozatot is szedett a Covid-19, miután tarol a ragály, amit csak súlyosbít, hogy a romák nagy-nagy bizalmatlansággal tekintenek a hatóságokra, köszönhetően a sok évtizedes diszkriminációnak.

Süddeutsche Zeitung A szlovén kormányfő összekacsint Orbán Viktorral, amikor a tekintélyuralmi politika bevetéséről van szó, csakhogy a szlovénok ebből nem kérnek. Ahogy újra hatalomra került, Jansa összerúgta a patkót a sajtóval. Nem szeretne ugyanis veszíteni a választásokon, ezért mindent megtesz azért, hogy befolyásolja a közvéleményt és megfélemlítse a médiát.

 

 

error: Content is protected !!