Tusnádfürdő nincs. Kötcse sincs. Tranzit sincs. Járvány van…
Marad hát az írás – kezdi a kormányfő Magyar Nemzetben.
A kormányfő megkezdte a választási kampányt.
Az a kérdés fekszi meg a gyomrunkat: miért nem látja már be, hogy politikai filozófusnak gyenge?
Igaz, épp ezekben a hetekben rombolja le kormányzóképességének mítoszát is, és a gondolatvilága sem evilági.
Csak a nóta a régi: az illiberális jelzőbe csomagolt, kereszténydemokrata, nemzeti gondolat, a küzdelem a szellemi szuverenitásért és intellektuális szabadságért. Az ellenség a régi fantom – tíz év kormányzás után még mire föl?! -,
„a libernyák doktrína, a demokráciafölfogás, Európa- és Nyugat-értelmezés kalodája”.
Lázad a járőröző libernyák határőrök ellen, a haldokló Nyugat ellen, amelynek “gyomra összerándul a nacionalizmus dicséretétől”.
Itt a szerző világa kétfelé hasad: a liberális szellemi elnyomásra és a nemzeti lázadásra, amely felismerte: a liberalizmus királya meztelen.
Mert a „demokrácia nem csak liberális lehet.
Akik azt állítják, hogy a hatalmi ágak szétválasztását, a polgári és a politikai szabadságjogokat, a magántulajdon védelmét és a korlátok közé terelt kormányzást, vagyis a jog uralmát, jogállamot a liberalizmus szellemi keretei között lehet csak elgondolni és csak a liberális demokrácia eszközével lehet megvalósítani, azok tévednek”.
Nem tévedünk. Ennek ellenkezőjét az orbáni hatalom tíz évének nem sikerült bizonyítania.
Orbán Viktor magyar Nemzet
Mást nem látunk, csak kormányzati túlhatalmat, a demokrácia felszámolását, egy nacionalizmusba öltöztetett, autoriter politikai-gazdasági hatalom kiépülését. Azt, hogy a nyugat „morális imperializmusa” által 1989-ben felszabadított köztársasága autokrata rendszerré lett a hajdani libernyák nemzedék kezében.
Agyába befészkelte magát a magyar „alkotmányos fensőbbségtudat”, amely a Kárpát-medence országainak vezetésére predesztinálja, lehetőleg a libernyák Brüsszel és az Európai Parlament nélkül. Azok ellen.
Két világ feszül hát egymásnak.
Az orbáni kereszténydemokratának álcázott szellemi rendszer és a – szerinte – liberális világkép, ami miatt a Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében.
“Az ellenzéki oldalon a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász” – mondja Orbán, aki mégis félni látszik attól a kolbásztól, amit az ő politikai taktikái töltöttek meg.
“Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk.”
Mindent értünk, amennyit csak ebből érteni lehet. De ha elfogadjuk, amit a kormányfő gondol, s vele együtt megtagadjuk a felvilágosodást és az azóta eltelt évszázadokat, a zsidó-keresztény kultúrából kinőtt politikai gondolkodást, annak gyakorlatát, a parlamentáris demokráciát, akkor mi a fenét keresünk még az európai közösségben?
És viszont: miért tűri meg az EU? Orbán lovagol kifelé Európából. Csak úgy porzik az út a nyomában.