Orbán olyan hajóskapitányhoz hasonlít, aki tudatosan vezeti hajóját sziklának.

Orbán olyan hajóskapitányhoz hasonlít, aki tudatosan vezeti hajóját sziklának.


Heller Ágnes igazsága – Csak egyszer kell így nyerni, de akkor nagyon

„Meg kell egyezniük az ellenzéki pártoknak a jövő évi választás előtt, különben újabb négy évig irányíthatja a Fidesz az országot, ami tragédia lenne. Erről beszélt a Hír TV Egyenesen című műsorában Heller Ágnes. A liberális filozófus szerint ha kettőnél több ellenzéki lista lesz, akkor biztosra vehető a Fidesz-KDNP győzelme, mert a politika a jelenről szól. Márpedig jelenleg az a helyzet, hogy nehezen nyerhető meg a 2022-es választás is.

Ha az ellenzék – ideológiai megfontolások miatt – külön indul, veszít.
Öngyilkosság ebben gondolkozni. Szerinte ugyanis már nem bal- és jobboldal között van konfliktus, hanem azok között, akik lebontották a jogállamot, és azok között, akik szeretnék visszaállítani azt

A Fidesz zsarnoksága elleni küzdelemben semmi más nem számít.

A Jobbik és a baloldal összefogásáról Heller Ágnes azt mondta, most nem az a kérdés, egyetért-e valaki a Jobbikkal, Gyurcsánnyal. Ő sem ért egyet még a jelenlegi Jobbikkal sem, de észnél kell lenni, kompromisszumot kell kötni, mert az első és legfontosabb Orbán megbuktatása. Mint mondta, már most is nagy a bizalmatlanság, de ha a Fidesz nyeri a választásokat, mindenütt ott lesz a keze, és senki sem fog senkiben bízni.

Orbán olyan hajóskapitányhoz hasonlít, aki tudatosan vezeti hajóját sziklának.
Szerinte ilyenkor az utasok egyetlen épeszű válasza, ha nem engedik kormányozni.

Heller Ágnes tehát jelentősen megelőzte korát, pontosan látta már akkor, hogy mi lehet a recept az egyre zsarnokibb hatalommal szemben. Hiába próbálták őt demens öregasszonyként leírni egyesek, nagyon is tisztán gondolkodott, pontosan elemezte a helyzetet, és azt is, hogy mit kell tenni az egyre inkább gátlástalan és korlátlan hatalmat kiépítő kormánypárttal szemben.

Természetesen beszélhetünk arról, hogy Heller megelőzte korát, de inkább az a pontos megfogalmazás: akkor még nem voltak adottak a feltételek a teljes együttműködésre. Vagyis: sem a társadalom, sem maguk a pártok nem látták még be, hogy nincs számukra más megoldás.

A tengernek nem lehet megtiltani, hogy hullámozzon, egy autoriter hatalomtól nem lehet elvárni, hogy korlátozza önmagát.

Orbán egész jelleméből csak az örökös támadás, és az örökös térfoglalás következik, ahol lyukat lát, oda betüremkedik, de ahol nincs lyuk, ott megpróbál teremteni.

Vagyis: a most létrejött egyezség csakis akkor tud működni, ha a benne résztvevők mindegyike egy irányba húz,
nem lesz
a szereplők között sem megvehető, sem ingadozó, és persze mindenki ütésállónak bizonyul.

Innen kezdve, még inkább felerősödik a Fidesz-retorika: a gyurcsányozás, a fasisztázás, minthogy ennek a pártnak – Orbánnak – lényegében nincs más mondanivalója. De más szempontból is beindul a hatalmi gépezet; a vidéki települések fideszes vezetőinek dedikált feladatukká válik az emberek megijesztése.

Vagyis az, hogy félniük kell, ha nem a jelenlegi hatalom marad uralmon.

És tudjuk: hiába beszélünk hat párt összefogásáról, az állampárt hálózata mindenütt jelen van, mint ahogy megvehető emberek is mindenütt vannak. Kamupártok és kamujelöltek állítása – ez sem lesz másként, mint korábban; ennek az új szövetségnek kell kellően erősnek és tisztának lennie ahhoz, hogy tisztán tudja tartani a csapatát.

A tavalyi esztendő legnagyobb eredményének azt tartották az elemzők – az őszi önkormányzati választás eredményeit vizsgálva –, hogy megszületett az ellenzéki szavazó. Ha hinni akarunk a szövetségnek, akkor most megszületett az egységes ellenzéki párt. Hogy formailag miként fog ez kinézni és működni, nos, ezt kell kidolgozniuk a benne résztvevőknek, de meglehet csinálni.

Hogy az a bizonyos ellenzéki szavazó elhihesse: ezek tényleg összefogtak, mindenki együtt egy irányba tart.

Orbánnal fogalmazva: csak egyszer kell így nyerni, de akkor nagyon.

error: Content is protected !!