Orbán Viktor legyözhetetlen

Orbán Viktor legyözhetetlen

 Az a Fidesz-távoli polgártárs, aki reménykedéséhez vár megerősítést, most hagyja abba e cikk olvasását. Szerzőnk nemhogy nem fakaszt számára reményt, de a teljes kétségbeesésbe fogja őt sodorni.

A Népszavában Bruck Gábor a Fidesz legyőzésének lehetőségéről értekezik. Bruck alapvetése hibás. Írása abból indul ki, hogy Magyarország polgári demokrácia, ahol a jelenleg kormányzó pártot le lehet győzni. Ez papíron így van, a gyakorlatban azonban nem.

A mai Magyarország egy fasiszta diktatúra. Diktátorok ritkán buknak meg választáson.

 

Egy diktatúra nem attól diktatúra, hogy az Andrássy út 60-ban a pszichikai terror, a körömletépés és a veseleverés, illetve ezek tetszőleges kombinációja zavartalanul üzemel, hanem attól, hogy parlamentáris eszközökkel a végrehajtó hatalmat nem lehet megbuktatni.

Tény, hogy a sajtó részben szabad – például ez a cikk is megjelenhet –, a bíróságok pedig még mindig hoznak a NER szívének nem kedves ítéleteket, tehát a politikai berendezkedés nyomokban tartalmazza a joguralom bizonyos elemeit, mindettől azonban a NER nemhogy összeomlani, de még megroppanni sem fog.
Nem 2002-t írunk, hogy a Fidesz némi szájkarate kíséretében, de alapvetően rendezett, demokratikus körülmények között, negyvenkilenc mandátumszázalékkal ellenzékbe vonuljon.

Saját szempontjából a Fidesz egyszerűen nem mehet ellenzékbe, mert ezzel a Politikai Bizottság tagjai a tömlöcöt kockáztatják.

Ebből következik, hogy ha a szempontjukból szükséges, a hatalom – a totális hatalom – birtokosai elcsalják a választást, ha szükséges, a tömegbe lövetnek a hatalom megtartásáért. Más választásuk egész egyszerűen nincs – az erkölcsi szempontok konkrétan nulla százalékban játszanak szerepet a cselekedeteikben.


A helyzet azonban még ennél is rosszabb. Nem kell elcsalniuk a 2022-es választást – annál jobban, ahogy 2018-ban elcsalták, lásd alább, semmiképp sem –, és lényeges ellenállás hiányában még a tömegbe sem kell lövetniük. A Fidesz kapuja negyede az ellenzékének, a pálya mindkét félidő alatt a Fidesz kapuja felé emelkedik, fideszes a bíró, a két taccsbíró és a FIFA-ellenőr.

Fasisztának meg azért fasiszta, mert magán hordozza a fasizmus jegyeit: kultusszal körülvett, erős vezető, antiliberalizmus, nacionalizmus, idegengyűlölet, a politikai ellenfelek leliberálisozása és a nemzetből történő kitagadása, az etnikai és a szexuális kisebbségekkel szembeni szájkarate, a korporatív Nemzeti Pedagóguskar, a gyengékkel, az elesettekkel való embertelen bánásmód, munkaalapú gazdaság, a sport, az erő kultusza, stb. Aki/Ami úgy néz ki, mint egy fasiszta, úgy hápog, mint egy fasiszta, és úgy röpül mint egy fasiszta, az fasiszta. Nem olyan komplikált ez.

Szóval a Fidesznek kétharmada van a parlamentben, azaz a Vezérlő Fejedelem azt csinál, amit akar. Ráadásul Áder Jánosnak 2022. május 9-én lejár a mandátuma, tehát az alaptörvény alapján valamikor 2022. március 10-e és április 9-e között államfőt választ a parlament. Semmi sem akadályozza meg a NER-t, hogy – amennyiben a kormányváltásnak csak a legkisebb esélye is fölmerül – prezidenciálissá alakítsák át a mostani kancelláriális rendszert, és köztársasági elnökké válasszák Orbán Viktort. Ezt követően teljesen mellékes, milyen összetételű parlament alakul meg 2022 tavaszán, és ki lesz az új kormányfő, a főhatalom legalább 2027-ig Orbán Viktor kezében marad.

Ha jól értem, Bruck saját magával is vitázik. „Jó volna, ha a DK, a Momentum, az MSZP és a Jobbik elkerülné a legnagyobb hibát. […] A győzelemhez kell, hogy a DK, a Momentum, az MSZP és a Jobbik viszonylag gyorsan megállapodjon” – írja. Sic transit gloria mundi. A szerző szolgálaton kívüli újságíró 

Márki-Zay Péter: Orbán Viktort Európában diktátornak tartják ezt nézd meg>>>

error: Content is protected !!