Országos tüntetést szervez november 26-ra a Pedagógusok Szakszervezete

Országos tüntetést szervez november 26-ra a Pedagógusok Szakszervezete

 

Az Orbán-kormány évek óta semmilyen érdemi döntést nem hoz az oktatás helyzetének javítására, közben feláldozza a gyermekek, a diákok jövőjét.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is támogatja a helyi gördülő sztrájkok megszervezését, ösztönzi az iskolák, helyi közösségek és szülők flashmobbal és élőlánccal való tiltakozását, amiért a kormány évek óta semmilyen érdemi döntést nem hoz az oktatás helyzetének javítására, közben feláldozza a gyermekek, a diákok jövőjét – áll a szakszervezet szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.

A PSZ kezdeményezi, hogy november 22-én, vagyis a Magyar Közoktatás Napján a pedagógusok, az oktatók tartsanak úgynevezett „demokráciaórákat”, amelyeken hangsúlyozzák, hogy a demokratikus jogokat egyetlen hatalom sem korlátozhatja. Ennek szervezéséhez minden segítséget megadnak majd.

„A PSZ Országos Vezetősége 2022. október 3-án tartott ülésén arról is döntött, hogy (szintén a Magyar Közoktatás Napjához kapcsolódóan) országos tüntetésre hívja Budapestre mindazokat, akiknek fontos az oktatás ügye. November 26-án, szombaton délelőtt a Kossuth térre várja a pedagógusokat, az oktatás minden dolgozóját, a szülőket, a civil szervezetek képviselőit” 

– közölték.

Az eddigi akciók, a tavaszi országos és az őszi helyi sztrájkok ráirányították a társadalom figyelmét arra, hogy mekkora bajban van az oktatás. Szerintük mostanra egyértelmű, hogy a szakszervezetek „nem bérharcot folytatnak, hanem a gyermekek és a diákok érdekeit tartják szem előtt”. Közölték azt is, nem várják meg, hogy az Orbán-kormány elfojtsa a helyi tiltakozásokat.

 

Szerző P. L.

error: Content is protected !!