A média a kormány kezében van: az országos rádiók mindegyike, a tévék túlnyomó többsége, övék valamennyi megyei napilap, így a parlamenti tudósításokban az ellenzéki megszólalások agyon lesznek hallgatva, vagy kiforgatják a jelentésüket.

De nemcsak ez a gond, hanem az is, hogy a választás megmutatta, a Fidesz mostanra olyannyira beépült a társadalom szövetébe, hogy a választók jelentős százaléka meggyőzhetetlen, ha kritizáljuk a kormányt. A 2022-es választáson az emberek a kényszereik és a vélt érdekeik alapján voksoltak, és nem az alapján, hogy mi az ország valós, hosszú távú érdeke.

Ez fokozottan így volt a falvakban, de ez a fajta választói magatartás megjelent a városokban is. A kormánymédiumok hatására a választók azt hitték, hogy számukra a Fidesz ad biztonságot, ő szavatolja a békét, tartja távol a migránsokat, ő biztosítja a közmunkát, a 13. havi nyugdíjat, az adó-visszatérítést. A választók attól tartottak, ezt mind elvesztik, ha nem a Fidesz nyer.

Ezt a félelemkeltő módszert nagyon jól kitalálta a Fidesz, illetve nem is kellett kitalálni, ez volt nálunk a két háború között, majd a szocialistának mondott rendszerben, és ez a módszer harminc éve remekül működik a szovjet utódállamokban.

Mellár szavai alapján az ellenzéknek nincs tere se a parlamentben, se a terepen.

Ki merem mondani, hogy a Fideszt most nem lehet legyőzni, ez a rendszer nem legyőzhető, ennek csak akkor lesz vége, ha magától összeomlik.

Ez a rendszer csak az államcsőd esetén ismerné el a bukását.

Akkor se ismerné el, az ukránokat, az oroszokat, a szankciókat áterőltető uniót, Sorost, a migránsokat, a Covidot és a világválságot okolná, önmagát soha. Pedig egy politikai rendszer nem a válságtól omlik össze, hanem attól, hogy nem tud jó választ adni a válságra.

A Fidesz rendszere erre lesz alkalmatlan. Az ő rendszerük és nomenklatúrájuk ugyanis a külső támogatásokból él. Az ország kap uniós pénzeket, ez nagyjából a GDP négy-öt százaléka, ebből finanszírozza a fejlődést. Ennek hiányában a GDP stagnált vagy csökkent volna az elmúlt tíz évben. A NER-lovagok meg abból gazdagodnak, hogy az állam folyamatosan támogatja cégeik működését, és túlárazott megrendelésekkel látja el őket.

Ha a legnagyobb magyar cégek nem versenyképesek a világban, akkor Magyarország sem az.

Az ország gazdasági versenyképtelenségéről vall, hogy az export nagyjából nyolcvan százalékát a multicégek itteni – európai szinten alacsony béreket fizető – üzemei produkálják, a húsz százalékot meg a mezőgazdaság hozza, ami többnyire feldolgozatlan termékeket ad el külföldön.

A NER-lovagok cégeinek csaknem nulla az exportteljesítményük, s ami különösen fájó, hogy nagyon kevés olyan magyar termék van, amely a hozzáadott értéknek köszönhetően keresett és jól megfizetett áru. Emiatt amint elfogynak az uniós támogatások, a GDP csökkenni fog, a NER-cégek pedig állami segítség és megrendelés nélkül megrogynak, leépülnek. Nem a külső válság miatt jön a csőd, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége miatt.

Ezek szerint az ellenzék a csődöt várja?

Nem arra várunk és főleg nem azért drukkolunk, hiszen a csőd leginkább a kisemberek életét keseríti meg. Ám ha nem várjuk, a csőd akkor is jönni fog, az ország gazdasági teljesítményéből, az állam túlköltekezéséből és eladósodásából, az inflációból egyértelműen ez következik.

Az ellenzék dolga nem az, hogy várjon a válságra, legyenek az ellenzéknek olyan szakemberei, akik megmondják, miképp lehet legyőzni a válságot, és ennek a szakembergárdának legyen ütőképes programja a gazdaságélénkítésre és a társadalom minden területére, így az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjak értékállóságának megőrzésére, na és arra, hogy legyen terve az alkotmány széles körben elfogadott módosítására.

És persze arra is figyelni kell, hogy a válságot okozó elit ne menthesse át a gazdasági és politikai hatalmát, mint az 1989–90-ben történt, ne ők legyenek a nyertesei a válság legyőzésének, hanem a kisemberek.

Mérő László itt ellenkezőleg fogalmazott, kinek lehet igaza?