Razzia a hajléktalanok ellen, – mert így rontják a városképet.

Célzottan vegzálják a kaposvári hajléktalanokat és a nekik segítőket, hogy kiszorítsák őket a belvárosból – ezt érzékeli egy helyi önkéntes.
A hatóságok cáfolnak vagy hallgatnak.

Kiadták rám a kilövési engedélyt, de nem hagyom magam! Felvettem a kapcsolatot a TASZ-szal meg az Amnesty Internationallel, és nem állok meg Magyarországon, írtam a Nemzetközi Vöröskeresztnek és megy majd a levél az ENSZ Emberjogi Szervezetének is – robbant ki az utóbbi hónapokban felhalmozódott indulat Pintér Juditból, aki aztán nem csituló dühvel tette hozzá: – Pedig én csak segíteni akartam!

A kaposvári asszony már több mint fél évtizede segíti a Somogyi megyeszékhelyen élő hajléktalanokat, a Covid-járvány kitörésekor pedig még jobban felpörgette önkéntes karitatív tevékenységét. Alapított egy Facebook-csoportot, hogy nagyobb összefogással segíthesse tovább a rászorulókat. Kezdeményezéshez több mint négyszázan csatlakoztak, így a már folyamatosan érkező adományoknak és utalásoknak köszönhetően rendszeresen jutott meleg étel, tartós élelmiszerekből álló csomag a legszegényebbeknek. Nagyjából húszan számíthattak a segítségre, nekik az önkéntesek elvitték a túlélésüket segítő pakkokat és a főtt ételt, vagy Pintér Judit eresztette le nekik az erkélyéről egy kosárban a mindennapi betevőt.

Az önzetlen segítség azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését, szomszédja többször is feljelentette, a jegyző pedig a közegészségügyi előírások betartása, az ételosztás engedélykötelessége miatt figyelmeztette.

A kiporciózott adagokat a lakása erkélyéről kosárban eresztette le a rászorulóknak, akik maszkra, kézfertőtlenítőre is számíthattak tőle. Az asszony már-már reménykedni kezdett, még az álma is valóra válhat: létrehoz egy alapítványt, mely lakókocsiparkba költözteti a fedél nélkülieket, megadva nekik az esélyt életük újrakezdésére.

A cikk után egy ideig nyugton hagytak, ám szép lassan megint elkezdtek vegzálni, mostanra pedig szinte naponta ellenőriznek – folytatta Pintér Judit.

Amikor a közeli parkban szendvicset osztottam, láttam, fényképeznek a közterületesek. A társasházunk kapujában is rendre megjelennek, így átszoktunk a hátsó udvarba, de oda is utánunk jönnek. Néhány napja hat zsíros kenyeret adtam éppen a rászorulóknak, amikor előbb a közteresek, majd kisvártatva a rendőrök is megjelentek. Utóbbiak azt mondták, bejelentés érkezett, hogy balhé van.
Ez szerinte nem egyedi eset volt:

Másnap kaptam sonkát, kenyeret, megint összedobtam szendvicseket, mire a harmadikat kiadtam a kapun, már meg is jöttek ellenőrizni. A szöveg ugyanaz volt: bejelentés balhézásról. Felírtak a rendőrök, hiába magyaráztam, hogy én itt lakom! Miután kiderült, tényleg ott lakom, engem békén hagytak, de a fedél nélkülieket elzavarták. Kérdeztem, miért kell elmenniük, erre azt mondták, ez az utasítás, a belvárosból el kell tűnniük a hajléktalanoknak!

Kapott-e felkérést a kaposvári vagy a megyei rendőrség, hogy lépjen fel erőteljesebben a belvárosban megjelenő hajléktalanokkal szemben? Ilyen jellegű felkérés nem érkezett, életvitelszerű utcán tartózkodás miatt egyáltalán nem indult eljárás.

A megkérdezett fedél nélküliek sokkal inkább azt kifogásolták, hogy a belvárosi parkból, ahol közülük sokan csöveztek, hetek óta elzavarják őket azzal az indokkal, hogy menjenek olyan helyre, ahol nem láthatóak, mert így rontják a városképet.

Kiderült ez jegyzői utasítás, s erről a rendőrök is tudnak – állította Pintér Judit. Megértem, hogy nem jó hely a belvárosi park, de akkor mutassanak egy másik helyet. De ne a város szélén, amit tavaly ajánlottak, ahová a hajléktalanoknak is tortúra eljutni.

Megkerestük Csillag Gábort is, rákérdeztünk, kaptak-e utasítást a közterület-felügyelők, hogy küldjék el a belvárosból a fedél nélkülieket, miért zavarja az önkormányzatot Pintér Judit tevékenysége, tudnak-e megoldást javasolni a problémára, ám nem válaszolt.

Éppen elég baj, hogy ennyi szegény emberről kell gondoskodni, s nemcsak hajléktalanokról, rengeteg az idős ember vagy a nagycsaládos – mondta Pintér Judit. Akik attól még léteznek, ha nem akar róluk tudomást venni az önkormányzat, ha el akarja hallgatni, hogy sok a rászoruló.

Abban a pillanatban, amikor látom, hogy az önkormányzat gondoskodik ezekről az emberekről, hátra lépek, de addig segítek nekik, s fel fogok lépni a megkülönböztetés, a kirekesztés, az üldöztetés ellen.