Arnold Schwarzenegger Donald Trump telefonhívás demokrácia

Arnold Schwarzenegger Donald Trump telefonhívás demokrácia

Schwarzenegger hazafiatlan szarságnak nevezte Trump kiszivárgott telefonhívását


Arnold Schwarzenegger is elítélte Donald Trump telefonhívását, mely során 60 percen át győzködte Georgia állam legfőbb választási tisztviselőjét, a republikánus Brad Raffenspergert, hogy találjon neki még 11780 szavazatot, ugyanis Biden annyival nyert az amúgy évtizedek óta a republikánusok felé húzó államban, írja a The Hill.
Schwarzenegger arról írt, hogy egyszer forgatott egy Termintator-filmet Az ítélet napja címmel, de az csak Hollywood volt. Az igazi ítéletnap sok politikusnak január 6-a lesz, amikor dönthetnek arról, hogy a szavazók oldalán állnak, vagy pedig a pártjuk és egy önző elnök pártján. Schwarzenegger azt üzente azoknak a párttársainak, akik a választási végeredmény elfogadása ellen készülnek szavazni, hogy „az unokáink már csak úgy fogják ismerni a neveteket, mint a gazemberekét, akik harcot hirdettek a nagy amerikai kísérlet és a szavazók akarata ellen”.

Szerinte azok a republikánusok, akik nem fogadják el a választás eredményét, azok a pártot választják a nemzet helyett, az összeesküvést a demokrácia helyett, és egyetlen embert 81 millió szavazó helyett.

Donald Trump cselekedeteit, melyekkel lerombolná a hitünket a választásban és évszázadok amerikai alapelveit dobná el, minden politikai

Arnold Schwarzenegger Donald Trump demokrácia

Arnold Schwarzenegger Donald Trump demokrácia

vezetőnek egységesen kell elítélnie, függetlenül pártállásától, írja Schwarzenegger, aki szerint nem lehet kérdés, hogy ki nyerte a választást, és ennek ellenére folytatni ezt a színjátékot ostoba, őrült és gonosz dolog.

error: Content is protected !!